A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A sátoraljaújhelyi Latabár Teátrum amatőr társulata neves színházi és filmrendezőkkel együttműködve két Gulág-történetet is feldolgozott az utóbbi években, az árnyjáték különleges atmoszférájára építve, melyekhez a Börtönmúzeum is kölcsönzött kellékeket.
Kifutás
Gulyás Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész 2017-ben forgatott árnyjátékot Sátoraljaújhelyen a Kifutás című dokumentumfilmjéhez, amely Galgóczy Árpádról szól, aki megjárta a GULAG táborait, és a száműzetést is. A fogságban úgy megtanult oroszul, hogy három év elteltével szótár nélkül elolvasta a Háború és békét. Hazatérve pár év alatt a legelismertebb műfordító lett, Lermontovtól Cvetajeváig.
Galgóczy Árpád tábori „rab-élményei” árnyjátékban jelentek meg a filmben, a sátoraljaújhelyi Latabár Teátrum amatőr színészeinek előadásában.
Triptichon
Esterházy János felvidéki magyar politikus életét és áldozathozatalát mutatja be a háromrészes dokumentumfilm, melyet Csányi János producer vezetésével Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező készít. A magyar–lengyel származású Esterházy János életútja jellegzetes, XX. századi közép-kelet európai kálvária. Stációiban töményen benne van a korszak minden kihívása és iszonyata. Bár ragyogó politikai pályát futott be, soha nem vált karrierpolitikussá. A sors a rendkívüli történelmi időkben kivételes feladatot adott neki. A bemutató 2021. második felében várható. A mártír politikus életének egyes jeleneteit Sátoraljaújhelyen forgatták, a Latabár Teátrum közreműködésével.
Mindkét film a Gulág táboraiban, a börtönükben és száműzetésben játszódó jeleneteihez a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön Börtönmúzeuma biztosította a jelmezeket, kellékeket.