A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
A Börtönmúzeumban az idei Múzeumok éjszakája a "300 éves a szabadságvesztés-büntetés Magyarországon" gondolat köré szerveződött.
A szabadságvesztés múltjához kapcsolódóan folyamatos, rendhagyó tárlatvezetéseket tartottunk, amin felvillantottuk ennek a három évszázadnak egy-egy fontosabb állomását (testi fenyítés korszaka a kalodával, deressel; a büntetés-végrehajtás aranykora a 120 éves ujjlenyomat-vétellel; és a mai kor bemutatása zárka-selfievel, a múzeum előtt pedig a technikai és kényszerítő eszközök valamint rabomobil-bemutatóval).
A kapunyitást 18 órára hirdettük, de már 4 óra előtt egy nagyobb csoport várt bebocsájtásra. Az este fél 9-től egyre zivatarosabb időjárás ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Börtönmúzeum attrakcióira, így a nap végén 162 látogatót számoltunk és a sátorbontás után, 23 órakor zártuk a múzeumot.