A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Az iskolakezdés a büntetés-végrehajtási intézetekben is új célokat és lehetőségeket jelent, így egyre többen döntenek úgy, hogy a bent töltött időt tanulásra, fejlődésre fordítják. A fogvatartottak számára az oktatás nem csak tudásszerzést, hanem a szabadulás utáni életre való felkészülést is jelenti: bizonyítványt, szakmát és egy újrakezdéshez szükséges kapaszkodót adhat.
A viharos szél sodorta veszélybe azt a vörösgémet, amely a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumának, a Nagyfa-Alföld Kft. kerítésének csapódott. A sérült madarat Erdős Csaba bv. hadnagy, reintegrációs tiszt találta meg, aki azonnal a segítségére sietett.
A büntetés-végrehajtási szervezetnél a szolgálat különleges felelősséggel jár. Vannak azonban kollégák, akik szabadidejükben is olyan tevékenységet végeznek, amellyel másokon segítenek.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanszékvezetői értekezletének 2026. augusztus 24-én a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma adott otthont, amelyhez intézetlátogatás is kapcsolódott.
A büntetés-végrehajtási szervezet napja, Szent Adorján-nap alkalmából ezúttal is nagyszabású családi rendezvényünkre invitáljuk a bévés családokat a fővárosi Orczy-parkba.
A kitartó és elhivatott munka legszebb visszajelzése az elismerés. Kollégáink számára 2026. augusztus 18-a különleges nap volt, hiszen augusztus 20-a alkalmából, kiemelkedő munkájuk elismeréseként Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere, jutalomban részesítette őket. Ennek apropóján közülük két munkatársunk, Takács Margit Andrea c. bv. főtörzszászlós és Szabó István bv. törzszászlós megosztották velünk gondolataikat a pályafutásukról, valamit az elmúlt évek tapasztalatairól.
Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából 2026. augusztus 18-án a Belügyminisztériumban elismeréseket adott át.
Négy hete indította el a büntetés-végrehajtási szervezet A TE HANGOD elnevezésű online munkavállalói bejelentő platformját. Ezúton szeretnénk tájékoztatni kollégáinkat a negyedik hét tapasztalatairól és eredményeiről.
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2026. augusztus 13-án ünnepi istentisztelet keretén belül adtak hálát az Új kenyérért, amely alkalmon az intézet fogvatartottjai vettek részt.
Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, hogy 2026. augusztus 17-én (hétfőn) 9:00 és 10:00 óra között rendszerkarbantartást végzünk a www.gyereahuvosre.hu weboldalon.














