A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Az intézet Solti Objektumában az EFOP 1.3.3 projekt keretein belül decemberben újabb jóvátételi munka valósult meg.
,, Gyakran azzal segítesz a legtöbbet magadon, ha inkább valaki más sorsát fordítod jobbra.”
Újra jóvátételi munkával segítettek a fogvatartottak, most az önkormányzat építkezésén, településrendezésén vettek részt Hartán.
Az intézetben novemberben átfogó egészségügyi programon vehettek részt a személyi állomány tagjai.
Mindenszentekre készültek a gyerekek. A „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című, CSP-CSBM-18 pályázat első rendezvényét tartottuk meg a napokban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című, CSP-CSBM-18 „Családok Éve Állampusztán” pályázaton az intézet 2.000.000. Ft támogatást nyert, így 2016 után újra családbarát munkahely lett. A címet Novák Katalin államtitkár adta át az intézetnek ünnepélyes keretek között.
Már a negyedik alkalommal rendeztük meg az Állampusztai Büntetés Végrehajtási Intézet Solti Objektumában a Cursillot, a rektor Csibi Tamás volt.
Jóvátételi programban vett részt 20 fogvatartott, az Ágota Alapítvány ingatlanán építkeztek.
Az intézetben szakmai napot tartottak a körzeti fegyvermesterek részére.