A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

2025. szeptember 3-án a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektuma adott otthont annak a Tudás- és tapasztalatmegosztó szakmai rendezvénynek, amely a BM-24-E-0032 azonosítószámú a Félutas Lakás Komplex Reintegrációs Program működése c. projekt keretében valósul meg, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával.
A konferencia középpontjában azok a reintegrációs tisztek és pártfogó felügyelők álltak, akik napi szinten dolgoznak a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének támogatásában. Előadások, jó gyakorlatok bemutatása és műhelymunkák segítették a résztvevőket abban, hogy közösen gondolkodjanak a reintegráció kihívásairól és lehetőségeiről.
A rendezvényen a büntetés-végrehajtás szakemberei mellett egyetemi oktatók, civil szervezetek képviselői és más szakterületek szakemberei is jelen voltak, ezzel is erősítve a komplex megközelítést, amely a sikeres visszailleszkedéshez szükséges.
A programban többek között szó esett a támogatott lakhatás tapasztalatairól, a családi szocializáció szerepéről, valamint a digitális világ tanulságainak felhasználásáról a reintegrációban. A délutáni műhelymunkák során a résztvevők kisebb csoportokban dolgoztak fel gyakorlati kérdéseket, így közvetlen szakmai párbeszédre is lehetőség nyílt. A témák között szerepelt a reziliencia és stresszkezelés gyakorlata, a meseterápia alkalmazása, a reintegrációs folyamatokban megjelenő váratlan helyzetek kezelése, a zárt intézeti nevelés hazai és nemzetközi trendjei, valamint a digitális világ tanulságainak felhasználása a gondolkodás és a reintegrációs folyamatok megújításában.
A visszajelzések alapján a rendezvény nagy sikerrel zárult: a résztvevők kiemelték a hasznosítható szakmai tartalmat, az interaktív műhelyfoglalkozások értékét és az együtt gondolkodás inspiráló légkörét.
A Váltó-sáv Alapítvány által szervezett esemény megerősítette, hogy a reintegráció sikeréhez elengedhetetlen a büntetés-végrehajtás, a pártfogás, a tudományos élet és a civil szféra együttműködése.