Büntetés-végrehajtás

Kitti korábban mindig a csapat közös erejére támaszkodva indult el a versenyeken: a precíz formációk egyik tagjaként és a különböző „alakzatok rész(elem)eként” siklott a vízben. Most azonban úgy döntött, egyedül lép a zsűri elé, és kipróbálja magát a szóló szabadprogramban. Tavaly novemberben elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa saját, egyéni képességeit is a víz alatt, és ezért a versenybírák szerint is aranyérmet érdemelt, amelyet a dobogó legfelső fokára lépve vehetett át.

A szinkronúszás világa rendkívül kemény és fegyelmezett, mert a sportolóknak csodaszép mosoly mögé kell rejteniük a hatalmas erőfeszítést, amelyet az egyes elemek kivitelezésénél kell kifejteniük. Míg például egy súlyemelő arcán látszik a küzdelem, a szinkronúszó minden egyes akrobatikus elemet, dobást úgy hajt végre – sokszor oxigénhiányos állapotban –, mintha az a világ legkönnyebb, legegyszerűbb, és legtermészetesebb dolga lenne. Mindazonáltal, a versenyszám alatt előforduló hibákat azonnal, a kűr megszakítása nélkül kell korrigálni úgy, hogy a bírók azt ne vegyék észre. Ez hatalmas mentális fókuszt és lélekjelenlétet igényel a sportolóktól. 

A szinkronúszóknál alapvető, hogy rendelkezni kell állóképességgel (a pulzusuk gyakran eléri a percenkénti 180-190-et egy kűr alatt), erővel (úgy emelik egymást a vízből, hogy nem érhetnek le a medence aljára - ez brutális láberőt és törzsizomzatot igényel), és hajlékonysággal (ízületi rugalmasság szükséges a látványos elemekhez).

Leginkább a fiatalabb korosztályoknál, különösen a technikai programban jellemző, hogy minden tizedmásodperc és minden mozdulat „véresen komoly” harc a pontokért. Ezen a szoros küzdelmen egy cseppet sem enyhít a 2022-2023-ban bevezetett pontozási rendszer: milliméterpontos szinkron és összhang az elvárás. Ha ugyanis a csapattagok közül akár csak egynek is például pár centiméterrel arrébb van a keze, kemény tizedeket veszíthetnek. 

Azonban az úgynevezett szabad program versenyszám már teljesen más élményt nyújt, mint a technikai, sokkal inkább fókuszál a szinkronúszás örömére. Ráadásul a Masters kategória – ahol Kitti is remekelt, – valami más lehetőséget is kínál: a sport tiszta szeretetét, és a víz alatti szabadság ízét.

„Ebben a kategóriában már nem a görcsös bizonyítási vágy, hanem az élvezet dominál – meséli Kitti. – Bár a mezőny itt sokkal szűkebb, hiszen sokan útközben, mondhatni „szögre akasztják az orrcsipeszt” és inkább edzőként vagy éppen bíróként folytatják, azonban a színvonal és az elszántság lenyűgöző. A Masters-be akár nyolcvanévesen is nevezhetünk, bizonyítva, hogy a víz iránti szenvedély nem korfüggő.”

Az edzőből bajnokká lett szinkronúszó útja nem volt törésmentes: néhány év kihagyás után tért vissza a medencék világába. Ma már elsősorban a jövő generációit formálja edzőként, és saját bevallása szerint sokszor jobban izgul tanítványai sikereiért, mint a saját pontszámaiért. A versenyzés számára ma már „minőségi hobbi”, tulajdonképpen egy olyan önmegvalósítás, ahol a felkészülési időszakban megfeszített munkával, a versenyen pedig felszabadult örömmel vesz részt.

A tanítványai számára különösen inspiráló lehetett végigizgulni, -drukkolni és -kísérni, ahogyan edzőjük bajnokká, s így igazi példaképpé vált. Saját szemükkel követhették végig azt az utat, amelyen Kitti most végigment: bátran mert tenni olyat, amit addigi élete során még nem próbált, hiszen saját magáról is úgy vélte, nem áll még készen. Ennek ellenére kiúszott a vízre, és bizonyított, hogy egymaga is arannyá tudja változtatni a vizet. Így tudott igazi példaképpé válni a nebulók szemében, akik végigkísérhették edzőjüket az úton: a nehéz felkészüléstől az aranyat érő bajnoki címig.

Ez az aranyérem nem csupán „plusz egy trófea” a vitrinben. Azt üzeni: sosem késő új kihívásokat keresni, és néha igenis érdemes kilépni a komfortzónánkból. Vagy éppen – ahogy Kitti esetében is – a csapat nyújtotta biztonságérzetünkből, és szólóban is bátran mutassuk meg, mire vagyunk képesek. Ha nem is az aranyért, de önmagunkért, és a jövő generációiért!