A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

2024. április 2-án a veszprémi Várbörtön Látogatóközpont új kiállítással mutatkozott be, amelynek címe „Ember a rács mögött”, mely a Veszprémi Törvényszék -3. emeletén található egykori várbörtönben kapott helyet.
Az archív fotókban, interaktív elemekben bővelkedő állandó kiállítás a veszprémi várbörtön több évszázados valóságán, történelmén és történetein keresztül szeretné elérni, hogy a látogatók maguk formáljanak véleményt a történelmi, a társadalmi normák, értékek változásáról.
A régi várbörtön folyosóin járva különleges utazást tehetünk térben és időben, amelynek fókuszában az ember áll.
Az ünnepélyes megnyitón Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, valamint Dr. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntője hangzott el.