A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Fiatalkorúak Bv. Intézete (Tököl)

A Német Evangéliumi Börtönmissziós csoport tett látogatást a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, hogy lelki támogatást nyújtson a fogvatartottaknak. A látogatás célja, hogy Isten szeretetét és a megújulás lehetőségét közvetítsék azok felé, akik életük nehéz szakaszában keresnek reményt.
A misszió képviselői vallásos előadásokkal bátorították a fogvatartottakat. A program során megható párbeszédek is kialakultak, ahol a résztvevők őszintén megosztották életük fordulópontjait. A látogatók és a fogvatartottak is egyaránt mély lelki élményekkel gazdagodtak.
A találkozás ismét bebizonyította, hogy Isten szeretete soha nem hagy el bennünket, még a magány, a bűntudat vagy a börtön falai között is jelen van. Aki megnyitja szívét, annak élete új irányt vehet még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is. A missziós szolgálat így nem csak ajtókat, hanem szíveket is megnyitott.