A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

A Kalocsai Fegyház és Börtönben is megkezdődött a 2026/2027-es tanév. Idén több, mint kettőszáz fogvatartott kezdte meg az általános és középiskolai tanulmányait.
A Kalocsai Fegyház és Börtönben hosszú évek óta – együttműködési megállapodás alapján – a Humán-Pszicho 2002 Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft. által fenntartott Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola végzi a fogvatartottak alap- és középfokú oktatását, valamint a szakképzését.
Az idei tanévben az általános és középiskolai oktatás mellett kereskedelmi eladó valamint divatszabó szakképzések elindítására is sor kerül, összesen harminchét fő fogvatartott bevonásával.
A fogvatartottak oktatása, képzése az intézetben kiemelt feladat, hiszen az nagymértékben elősegíti a szabadulás utáni társadalomba történő visszailleszkedésüket.






