A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Tizenhét fogvatartott tett sikeres ágazati szóbeli alapvizsgát 2025. június 13-án a szociális gondozó és ápoló szakképzésen a Kalocsai Fegyház és Börtönben.
A telephelyi koordinátor elmondta, hogy a jelenlegi szakképzés a Kalocsai Fegyház és Börtönben a Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola szervezésében valósul meg.
Az ágazati alapvizsga gyakorlati vizsgája két részből állt. Az elsőben a tanulók szóbeli előadással kísért prezentációval mutatták be személyes érdeklődésüket és motivációjukat a képzés, és a szociális, gyermekjóléti-és gyermekvédelmi segítő szakmák iránt. A másodikban az ágazati alapoktatásban elsajátított szociális ágazati ismeretek alapján, a szakképző intézmény által választott gyakorlati feladatot oldották meg.
A tanulók az év végén bizonyítványt kapnak a 10. évfolyamban elért tanulmányi eredményeikről, majd a jövő tanévben folytatódik oktatásuk, amelynek végén a tanulók vizsgáznak, ha ez sikerül szakmai bizonyítványt szerezhetnek.