Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Kalocsai Fegyház és Börtön
Folytatódott a nem mindennapi drogprevenciós program a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön közreműködésével.
Szakmai céllal tekintették meg március 19-én a Kalocsai Fegyház és Börtönt, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. Rendészeti Önálló Osztály paksi telephelyét Fegyveres Biztonsági Őrségének tagjai.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Kalocsai Fegyház és Börtön több munkatársa részesült elismerésben. Kollégáink a központi, valamint a helyi ünnepségen vehették át jutalmaikat, kiemelkedő szolgálati tevékenységük elismeréseként.
A megelőzés jegyében, március második hetében, a törökbálinti Mobil Tüdőszűrő Szolgálat dolgozói látogattak két napra a Kalocsai Fegyház és Börtönbe, ahol a dolgozókat és az elítélteket is megvizsgálták.
A büntetés-végrehajtás szervezet egyik kiemelt feladata, a szabadságvesztés büntetésüket töltő fogvatartottak társadalomba történő sikeres visszailleszkedésének elősegítése. Ennek fontos eszköze a fogvatartottak munkáltatása, kiemelten a bv. intézeten kívül megvalósuló munkavégzés.
Rendhagyó osztályfőnöki órán mesélt március 3-án a Kalocsai Fegyház és Börtön toborzója a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkájáról a kalocsai székhelyű Dózsa György Technikum és Kollégiumban.
A Kalocsai Fegyház és Börtön kápolnája adott ismét otthont a február 20-án megrendezett lelki programnak, a cursillonak és az azt követő ultreyának. Az eseményen a jogerős női fogvatartottak élményekkel gazdagodhattak, megtapasztalhatták Isten szeretetét és kegyelmét.
A III. Agglomeráció vonatkozásában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Szegedi Fegyház és Börtön, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön együttműködésével valósul meg a program. A társszervek közös célja, hogy a fiataloknak valós példákon keresztül mutassák be, hogyan vezethet a kábítószer használat családi életek széthullásához és szabadságvesztéshez.
Kalocsa Város Önkormányzata és az Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében február 7-én rendezték meg a hagyományos sportbált, ahol Barna Zoltán c. bv. alezredes is elismerésben részesült.
A tanév első félévét közel kettőszáz tanuló zárta a Kalocsai Fegyház és Börtönben. A fogvatartottak általános és szakközépiskolában folytatják tanulmányaikat, valamint divatszabó, szociális gondozó és ápoló szakképzésekben vesznek részt. Az intézetben minden év szeptemberében jelentkezhetnek a fogvatartottak általános- és középiskolába, többen a civil életben elkezdett tanulmányaikat a börtön falain belül fejezik be.















