A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Kaposváron az idei Múzeumok éjszakája rendezvénye intézetünk a kis befogadóképességű rabszállítóval képviseltette magát.
A Somogy Vármegyei Levéltár és a Rippl-Rónai Vármegyei Hatókörű Városi Múzeum között elhelyezkedő Vigasságok terén kaptunk a szervezőktől kiállító helyet, ahol a jelenleg is használatban lévő kényszerítő – és mozgáskorlátozó eszközöket, a műveleti főfelügyelők által használt CPE ruházathoz tartozó pajzsot és sisakot, illetve egy a múzeumtól rendelkezésre bocsátott kalodát és egy „deres”-t állítottunk ki.
Szép számmal érkeztek érdeklődők, akiket leginkább a fogvatartottak elhelyezésének körülményei, kapcsolattartási lehetőségeik, a részükre biztosított programok és általánosságban a börtönélet mindennapjai érdekelték, azon belül is az intézetben folyó munka sajátosságai, esetleges nehézségei.
Bízunk benne, hogy a kulturális rendezvényeken történő megjelenésünk a kívülállók számára is bepillantást enged a rendvédelem e zárt és különös ágába.




