A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet



Nem mindennapi hőstettet hajtottak végre kollégáink, akik egy előállítás ellenőrzéséről tartottak visszafelé, amikor Baracska belterületén egy út szélére kihúzódott, füstölő buszra lettek figyelmesek. Pruch Zoltán bv. őrnagy és Molnár János bv. törzszászlós, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai egy pillanatig sem haboztak, azonnal a buszsofőr segítségére siettek.
„Amikor közelebb értünk, a busz motortere egy robbanással kigyulladt, majd erőteljesen égni kezdett" – számolt be az esetről Pruch Zoltán bv. őrnagy. "Ekkor a forgalmat megállítottuk, az út szélén álló buszsofőrtől tájékozódtunk, aki elmondta, hogy sérült nincs, egyedül tartózkodott a buszon, a tűzoltókat értesítette. Kérdésemre, hogy a rendőrségnek szólt-e, már emelte is a telefonját, és hívta is őket.”
A buszt az óriási felszabaduló hő, és a robbanó üvegek miatt porral oltó készülékkel oltani már nem lehetett. A forgalom elterelésébe bekapcsolódtak a büntetés-végrehajtási tisztek után kiérkező baracskai polgárőrök is. Hamarosan a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai is megérkeztek, akik átvették a helyszínt kollégáinktól.
Köszönjük munkatársaink példamutató magatartását és bátorságukat!