1772. szeptember 4-én nyílt meg a szempci fenyítőház, az első központi büntetés-végrehajtási intézet Magyarországon.
Márianosztrai Fegyház és Börtön
Idén már öt éve aktív az az együttműködési megállapodás, melyet még 2014 augusztusában a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Márianosztrai Fegyház és Börtön kötött azért, hogy a két szervezet által végrehajtott közfeladatok összehangolásával még eredményesebb társadalmilag hasznos tevékenység valósulhasson meg. Az együttműködés tárgya a vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú szervek mederfenntartásához, partvédelméhez kapcsolódó munkák elvégzése fogvatartotti munkáltatás által.
A személyi állomány gyermekeinek nyári táboroztatása gondolatként 2014-ben vetődött fel először a Márianosztrai Fegyház és Börtön falai között. Akkor a „Családbarát munkahely” pályázatba ágyazva sikerült ezt biztosítani. A töretlen lelkesedés, igény és a kollégák önfeláldozó, segítőkész tenni akarása idén hatodik alkalommal engedte megvalósulni a Napsugár Tábort.
Szobafestő, mázoló, kárpitos, és targoncakezelő szakmai vizsgák után most szereltburkolat építő vizsgán bizonyíthattak a márianosztrai fogvatartottak.
A lehetőségek függvényében a kisebb nagyobb állagmegóvási munkák és felújítások, korszerűsítések már több emberöltő óta életben tartják a hajdan kolostorként működő Márianosztrai Fegyház és Börtön épületét. Az eredeti homlokzat a XV. század végén épült, börtönként az épület 1858-tól, több mint 160 éve funkcionál.
Hatodik alkalommal rendezték meg a „Büntetés-végrehajtás Hivatás Mestere” elnevezésű szakmai versenyt, amelynek keretében egyszerre hat helyszínen, köztük a Márianosztrai Fegyház és Börtönben mérték össze tudásukat az ország legjobb fegyőrei.
A Váltós-sáv Alapítvány évek óta szerepet vállal – többek közt a márianosztrai – fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedésének segítésében. Áprilisban több csoportban, pályázati forrásból Kommunikációs és Önismereti képzést szerveztek.
A „Fogvatartottak reintegrációja” című országos projekthez csatlakozva a Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottjai is részt vehetnek motivációs illetve készségfejlesztő tréningeken, szakmaképzéseken. Egy ilyen képzés zárult le most április végén, ahol 20 fő fogvatartott szerzett sikeresen targoncakezelői bizonyítványt.
2019. január 31-én a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában került sor a 2018. évi országos pontszerző bajnokságok díjainak átadására, melynek során a Márianosztrai Fegyház és Börtön állományába tartozó Szukop Dávid bv. őrnagy kiemelkedő sporttevékenysége okán Országos Parancsnoki jutalmazásban részesült.
Kollégáink a közelmúltban az utca emberének is bemutatták a büntetés-végrehajtási hivatás szépségeit és kihívásait. A Váci Világi Vigalom nevű, már hagyományossá vált fesztiválon kötetlen, de az egyenruhához méltó módon népszerűsítették a hivatásos állományi tagság előnyeit.
A Váci Szakképzési Centrummal kötött sikeres együttműködésnek köszönhetően kétéves festő-mázoló-tapétázó képzésben vettek részt az arra jelentkező és feltételeknek megfelelő fogvatartottak. A tanév zárását követően, május 23-tól 25-ig tehették le gyakorlati és elméleti OKJ-s vizsgájukat. A háromnapos próbatétel végén 13 fő vehette át a szakmai bizottságtól az új reményeket, lehetőséget kínáló sikeres szakképesítési eredményről szóló bizonyítványt.