A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Márianosztrai Fegyház és Börtön
"Elfogták a Pest vármegyei rendőrök azt a 46 éves váci férfit, aki gyermekei mellett terítette a kábítószert a lakásában." - adta hírül a police.hu.
Márianosztráról nyugdíjba vonult kollégáink több évig nem tudtak találkozni egymással, míg tavaly ősszel Papp Péter bv. ezredes, parancsnok úr meghívót nem küldött nekik.
Április 11., a költészet napja alkalmából talán minden, emberekkel valamilyen módon foglalkozó intézmény megemlékezik egy-egy kedves rímről. Nem véletlen, hiszen a versek velünk együtt élnek, vissza-visszatérnek, ahogyan aktualitásuk újra és újra megújul. Nincs ez máshogyan egy börtönben sem.
A márianosztrai kollégák több alkalommal támogattak már állatvédő alapítványt. Most agglomerációs kezdeményezésre szintén gyűjtésre ösztönöztük a személyi állomány tagjait. A Márianosztra közelében fekvő Verőce településen működő Semper Fidelis Állatvédő Közhasznú Alapítvány nagy örömmel fogadta az adományokat, melyeket 2024. március 19-én adtunk át.
A Márianosztrai Fegyház és Börtönnel szorosan együttműködő, elsősorban a Márianosztrán elhelyezett fogvatartottak munkáltatásáért felelős állami tulajdonú társaság már régóta a környék egyik gazdasági motorja. Az ipar és a szolgáltatás területén is széles spektrumban mozog a Kft. tevékenysége. Személyi állománya elég vegyes képet mutat, a hivatásos állományi tagok főként a fogvatartotti munkáltatás feladatait látják el, míg munkavállalói állománya a háttérmunkát, a gazdasági folyamatok vezetését végzi. Most ügyvezető helyettest keresnek, hivatásos szolgálati jogviszonyba. A pályázat benyújtásának határideje 2024. április 20.
A Márianosztrai Fegyház és Börtön Pest vármegye északi csücskének egyik legnagyobb munkaadója. A büntetés-végrehajtás feladatellátása az intézetben is sokrétű. Biztonsági és körletfelügyelők, kutyavezetők és műveleti főfelügyelők mellett a reintegrációs és gazdasági szakterületek kollégáit is sokszor pótolni kell. Folyamatos a toborzó tevékenységünk, legnagyobb számban fecabook oldalunkon keresztül érjük el a hivatásunk iránt érdeklődőket.
A büntetés-végrehajtásnál a szervezeti élet nem csak a szolgálatteljesítésből áll. A személyi állomány tagjait a hétköznapok mellett különféle szervezeti események, sportrendezvények is összekötik. A büntetés-végrehajtás országos Sakkbajnoksága már hosszú évek óta hagyomány, a selejtezőket az intézetek agglomerációnként játszották le. A Márianosztrai Fegyház és Börtön a IV. Agglomeráció selejtezőjét rendezhette meg február 29-én.
A reintegrációnak, a társadalomba való visszatérés segítésének két legfőbb eszköze van: a munkáltatás és az oktatás. A munkavégzést jogszabály írja elő az arra fizikailag alkalmas fogvatartottaknak, az oktatást viszont önként vállalhatják. Maga a képzési időszak nem sokban tér el az általunk is megszokottaktól, így januárban a szabadságvesztés-büntetésüket töltőknek is szembe kell nézniük az elmúlt féléves teljesítményükkel.
Nagyböjt első vasárnapján az evangéliumi szakasz Jézusnak a negyvennapos pusztai böjtjét idézi fel. A puszta, a kősivatag az elhagyatottság és a reménytelenség helye, ahol nappal a hőség, éjjel a hideg kínoz, ahol a medvék és oroszlánok mellett kígyók és skorpiók élnek. Az ember nem letelepedni akar a pusztában, hanem minél élőbb átkelni rajta. A böjt és a hozzá kapcsolódó számtalan gondolat, illetve azok megélése a hívő fogvatartottak számára is fontos.
A Márianosztrai Fegyház és Börtön természetszerűen jó kapcsolatot ápol a Fehér Barátokkal, a pálos szerzetesekkel. Ők nemcsak a fogvatartottak és a személyi állomány lelkigondozását végzik, hanem Szent Ágoston megtérésének mottóját újraértelmezve idén februártól biblioterápiás csoportot indítottak a fogvatartottak körében.