A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

2025. november 7-én gyűltek össze a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön meghívására a kelet-magyarországi bv. intézetek lelkes horgászai, hogy kihasználják az igazi csukázó időt.
A 12. alkalommal megrendezett intézeti csukafogó verseny enyhe őszi időben került megrendezésre, így kedvezett a horgászoknak, hiszen a verseny története során még sohasem akadt ennyi csuka a horogra.
Az első helyezett - aki egyben a legnagyobb halat is fogta - Marczi Tamás bv. főtörzszászlós kollégánk lett, akit Turóczi János bv. alezredes követett a nyíregyházi bv. intézetből, a harmadik helyezett pedig Gulácsi Levente lett, aki volt kollégánk fiaként egyben a legfiatalabb versenyző különdíját is elnyerte. Oklevél átadásával köszönte meg a verseny szervezője, Horgonyi László bv. alezredes a halőr részvételét is, hiszen Lipcsei Zsolt hosszú évek óta segíti a csukafogó verseny megrendezését.
A jó hangulatú verseny közös bográcsozással zárult, így remélhetőleg jövőre is találkoznak a Vissi-holtág partján a csukázó bv-sek.









