A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

2026. szeptember 1-jével több új munkatársat köszönthettünk intézetünkben, illetve régebbi kollégát új beosztásban vagy előléptetés után.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben kezdte meg szolgálatát Braun Lili bv. őrmester, aki az „első fecske” azok közül, akik a duális képzés gyakorlati részét a 2025-26-os tanév során az intézetben töltötték, majd kérték felvételüket. Lili biztonsági felügyelőként kezdheti meg munkáját a BVOTRK alapfokú szakképzését követően.
Kovács László bv. őrmester 2017 óta szolgál intézetünkben. Körletfelügyelőként, műveleti felügyelőként, majd mb. reintegrációs tisztként végezte feladatait. Felsőfokú pedagógiai tanulmányainak végeztével Schmehl János bv. vezérőrnagy, mb. országos parancsnok hadnaggyá léptette elő, így a reintegrációs tisztek közösségének „teljes jogú” tagjává vált.
Fekete Katalin bv. őrnagy asszony pedig soron történő előléptetését követően, alezredesként vezetheti a továbbiakban a bűnügyi nyilvántartási csoportot.
Sátoraljaújhelyre tért vissza Tóth Márton Attila bv. őrmester, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem másodéves levelező tagozatos hallgatójaként mb. biztonsági tisztként nyert beosztást.
Szolgálatukhoz sok sikert kívánunk régi/új kollégáinknak!










