A börtönökben zajló különböző művészetterápiás és kreatív programokban közel 4400 fogvatartott vett részt 2017-ben.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
A büntetés-végrehajtási szervezet harmadszor rendezte meg a személyi állomány országos zarándoklatát 2019. május 8-án, a Mátraverebély-Szentkúton található Nemzeti Kegyhelyhez, amelyen 25 büntetés-végrehajtási intézet és gazdasági társaság 148 tagja vett részt. A zarándoklaton dr. Beer Miklós váci püspök celebrált szentmisét.
Gergely József nyugalmazott bv. őrnagyot, és Spinda Csaba nyugalmazott bv. zászlóst köszöntötte Mészáros László bv. dandártábornok, intézetparancsnok-helyettes 75. és 70. születésnapjuk alkalmából.
Az idei éven a harmadik börtöncursillonkat, illetve a tizennegyedik ultreyánkat tarthattuk meg Hajdú Miklós börtünlelkészünk öt évvel ezelőtti országos kezdeményezésének köszönhetően. Erről az eseményről is szó esett a nemrég megalakult Börtöncursillós Titkárság négynapos szakmai hétvégéjén, Balatonszárszón.
Az idei éven is folytatódnak intézetünk biztonságtechnikai fejlesztései, melyek miatt kevesebb erőforrással, nagyobb hatékonysággal, biztonságosabban tudjuk feladatainkat ellátni. A legelső lépcső a sétaudvarok szekcionálása volt, melynek köszönhetően a jogszabályi kötelezettségeinket (szabadlevegőn tartózkodás biztosítása) egyszerűbben tudjuk végrehajtani.
2019. április 25-én szakmai napot tartottunk a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pártfogó Felügyelői és Igazságügyi Osztály pártfogó felügyelői és az intézet bv. pártfogó felügyelői részére.
Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással adta át Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az újhelyi hősök temetőjét. A kivitelezési munkákban intézetünk is nagy szerepet vállalt.
Intézetünk szervezésében 2019.04.09-től 11-ig az Észak-Magyarországi régió négy büntetés-végrehajtási intézetének műveleti csoportja kapott kiképzést, a ICSOS Košice-Šaca-i rendőrség, a Magyar Büntetés-végrehajtási Szolgálat Főigazgatóságának Védelmi és Támogatási Osztálya és Rzesów-i lengyelországi körzet Intervenciós Csoportjának önvédelmi csoportjaitól.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, „KultúrBónusz” munkacímmel nagyszabású kísérleti programot indított az Észak-magyarországi régióban, a 2018-as iskolai tanévben, melyhez a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye is csatlakozott.
Az idei évben a Jedlik Ányos Tudományos és Ismeretterjesztő Társasággal való együttműködésünk továbbra is akadálytalan, ezért minden hónapban nagyobb fogvatartotti csoportoknak tarthatnak előadást különböző tudományos, vagy a társadalmat is érdeklő témákban. A második előadásuk rendhagyó volt, mely a sokak által csak csodált űrutazás és kutatás területén ejtette rabul a hallgatóságot. Az előadás végén rövid "érzésbeszámolót" kértem az előadótól.
Hogyan legyünk nyugodtak a munkahelyen? Erre az egyszerű kérdésre több száz oldalnyi szakirodalom, több napnyi oktató anyag, és rengeteg előadás próbál választ adni. Az egyik előadót most kollegáink is megismerhetik, kipróbálhatják módszereit.