A Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézetben működő fogvatartotti digitalizáló szakkör számos korszakos börtöntörténeti kiadvány publikálásához járul hozzá. A dokumentumok az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (ÖBE) honlapján érhetőek el.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
2023. augusztus 21-25. között a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban tanuló 11. osztályos rendészeti őr képzésben részt vevő tanulók nyári gyakorlatuk egy hetét a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben végezték.
A 2023. augusztus 21-én, a Kerekér Szíve Pihenőparkban immár 26. alkalommal került megrendezésre a Lovas Bálint Emlék Horgászverseny, melyen a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön csapata az induló 34 csapat közül az I. helyezést érte el.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Sátoraljaújhely telepszerű környezetében működtetett közösségi háza által augusztus 10-én szervezett érzékenyítő sporteseményen az intézet csapata szerepelt a legjobban.
Toborzást tartottak az V. Agglomerációs Központ kollégái a Csengeren épülő új bv. intézet személyi állományának megszólítására.
A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelyén egy 1903-ból származó felvétel másolatát is megtekinthetik a látogatók, amin az a jelenet látható, amikor rabosítás előtt ujjlenyomatot vesznek. Ez a 120 évvel ezelőtti fotó azért fontos kordokumentum, mert egyike azoknak, amelyek azt bizonyítják, hogy Magyarországon az elsők között alkalmazták a személyazonosság megállapítására az ujjlenyomatvételen alapuló tudományos módszert.
A Magyar Egészségügy Napja alkalmából az egészségügyi szakterület munkatársait köszöntötte Túróczi János bv. alezredes, intézetparancsnok-helyettes.
Két fogvatartott keresztelkedett meg és konfirmált intézetünkben, akiket Pásztor Dániel református püspök köszöntött.
2023. június 9-én pénteken került sor első alkalommal agglomerációs szintű regionális kispályás labdarúgó kupa megrendezésére, melynek a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön szervezésében, a Rákóczi-tábor újonnan épült sportlétesítményei adtak helyet.
Pedagógus Nap alkalmából a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön új parancsnoka, Nyakó Csaba bv. ezredes fehér asztalhoz invitálta a reintegrációs szakterület munkatársait.
Ferenc pápa látogatása után alig egy hónappal ismét jeles megajándékozott vehetett át sátoraljaújhelyi fogvatartottak által készített kerámiát.