A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben ötvenkilenc fogvatartott részvételével kezdődött higiénés intézményi takarító tanfolyam. Tizenkét női és 47 férfi elítélt vesz részt a 200 órás képzésen.
Előbb a szerelem, majd a szeretethiány sodorta a versek felé. A szabadságvesztését a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben töltő Rostás Zsolt azt mondja, a költészet a rácsok mögött is kapaszkodót jelent számára. Nemcsak olvassa, mondja a verseket – ő maga is ír.
Nagy Zsolt János bv. őrmester, körletfelügyelővel beszélgettek a duális képzésben részt vevő diákok. A legkompetensebb embertől kérdezhettek: Zsolt tavaly szintén a duális képzés révén került a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
A glettelést és a glettelt falfelület festését gyakorolják a festő-mázoló-tapétázó szakmaképzésben részt vevő fogvatartottak. A tizennyolc elítélt munkája nyomán két zárka újult meg a héten.
A doni áttörés hőseire emlékeztek január 12-én, hétfőn Szombathelyen. A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán a rendvédelmi szervek helyi képviselői is fejet hajtottak a Donnál odaveszett katonák emléke előtt.
Hollósvölgyi Máté bv. százados angol nyelvű publikációját díjazták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tématerületi Kiválósági Programjában. A BV GEI I. számú Agglomerációs Gazdasági és Ellátó Osztályának megbízott alosztályvezetője a Fenntartható államkormányzás és innovatív közszolgáltatások kategóriában benyújtott tudományos cikkében a magyar helyreállító igazságszolgáltatásban rejlő lehetőségekről írt.
Dr. Székely János megyés püspök tartott szentmisét december 23-án a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Hat fogvatartott részesült a keresztség, az elsőáldozás és a bérmálás szentségében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjának önkéntesei dr. Székely János megyés püspökkel adtak ünnepi műsort a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben december 22-én délután. A rendezvényen részt vevő 35 fogvatartott a lelki töltekezés mellé ajándékcsomagot is kapott.
A büntetés-végrehajtási szervezet az idén is csatlakozott az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalokat felkaroló ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató törekvéseinek támogatása érdekében „Válts egy csokit mosolyra” címmel elindított adományozáshoz. Az I. Agglomerációhoz tartozó bv. intézetek munkatársai 103 dobozt töltöttek meg ajándékkal.
Ajándékokkal teli zsákkal érkezett a Böri Bölcsibe a Mikulás december 5-én, pénteken délelőtt. A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkahelyi bölcsődéjében 11 kisgyermek várta énekkel, meleg tejjel és diós bejglivel.















