A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Jelentős mérföldkőhöz érkeztek azok a fogvatartottak, akik a Pannon Oktatási Centrum szervezésében indított két éves szakmai képzésen vettek részt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A képzésen tizenöt elítélt tanulta meg a festő-mázoló szakma alapjait, és 2025. június 4-én sikeresen teljesítették ágazati vizsgájukat, amelyen elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kellett adniuk. A program célja kettős volt, egyrészt szakmai tudást biztosítani a fogvatartottak számára, másrészt pedig elősegíteni a társadalomba való visszailleszkedésüket a szabadulásuk után. Az oktatáson a résztvevők a festés, mázolás, tapétázás alapvető fogásait sajátíotta el, megismerték az anyagismereti alapokat, a munka- és balesetvédelmi szabályokat, valamint megtanulták a különböző festéstechnikai eljárásokat is.
A vizsganapon a tanoncok először elméleti tesztet töltöttek ki, amelyen számot kellett adniuk szakmai ismereteikről. Ezután gyakorlati feladatokat hajtottak végre az intézet oktatási centrumában kialakított műhelyben. A vizsgabizottság tagjai elégedetten nyugtázták a látott teljesítményt, és kiemelték, hogy a fogvatartottak lelkesedése és szorgalma is hozzájárult a sikeres eredményekhez. A frissen szerzett szakképesítéssel a fogvatartottak lehetőséget kapnak arra, hogy szabadulásuk után könnyebben találjanak elhelyezkedést a munkaerőpiacon, ezzel csökkentve a visszaesés kockázatát. Emellett már a büntetés-végrehajtási intézet falain belül is hasznosítani tudják megszerzett tudásukat, karbantartói és felújítási munkálatok elvégzésével járulva hozzá a börtön épületeinek fenntartásához.
Az intézmény vezetősége hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű oktatási programok biztos szakmai ismereteket adnak és fejlesztik a résztvevők munkafegyelmét, önbizalmát, valamint elősegítik a pozitív életvezetési minták kialakulását is. A Pannon Oktatási Centrum és a büntetés-végrehajtási intézet közötti együttműködés példaértékű, hiszen az oktatás révén esélyt teremtenek a fogvatartottak számára egy új, jogkövető életút kialakítására. A most sikeresen vizsgázott tizenöt elítélt számára a szakma megszerzése új lehetőségeket nyit a jövőben, bizonyítva, hogy a megfelelő támogatással és elszántsággal mindenki képes változtatni sorsán.