A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben működő büntetés-végrehajtási gazdasági társaságnál, az Adorján-Tex Kft.-nél 2018-ban 81 622 tonna lepedőt és 39 955 tonna takarót készítettek a fogvatartottak.
Vonat alá esett emberen segített Tóthné Garamvölgyi Viktória bv. őrnagy Szombathelyen.
A kolléganő éppen hazafelé tartott, amikor azt tapasztalta, hogy a szombathelyi vasútállomáson szünetel a forgalom, az egyik álló helyzetben lévő vasúti szerelvény kocsija mellett többen állnak, valaki pedig a szerelvény alatt fekszik. Kolléganőnk azonnal megállt, majd felajánlotta segítségét a vasút személyzetének, akik a mentőszolgálatot és a rendőrséget már értesítették. Tekintettel arra, hogy a vonat alatt rekedt személy nem kommunikált, kolléganőnk a vonat széléhez mászva megszólította és megnyugtatta a vonat alatt fekvő férfit, aki ezt követően már csak vele volt hajlandó szóba állni. A beszélgetés során Viktória tisztázni tudta vele azt, hogy nincsenek nagy fájdalmai, így vélhetően nem sérült meg súlyosan. Később azt is elérte, hogy a férfi kimásszon a szerelvény alól és ott várja meg a szakszerű segítséget.
Kolléganőnk segítőkészsége, empatikus kommunikációja és embersége példaértékű.