A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
A Kecskeméti Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója június 6-án a délelőtti órákban riasztotta a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, hogy egy személy a tárgyalóterem előtt összeesett, és nem vesz levegőt, a mentők kiérkezéséig kérik a segítséget.
A szolgálatban lévő Varga Viktória bv. zászlós egészségügyi szakápoló, valamint Szélesi Tas bv. zászlós műveleti főfelügyelő azonnal elindultak segíteni. A törvényszékre érve észlelték, hogy a defibrillátor készülék már fel volt helyezve a férfi mellkasára de életjeleket nem adott, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést a mentők megérkezéséig. Tas a mellkas nyomásokat végezte, míg Viktória tartotta a kapcsolatot a mentők diszpécserével, valamint figyelte az életjeleket. Mire a mentők kiérkeztek, már volt önálló keringése a férfinek, akinek az ellátását átadták a helyszínre érkező mentősöknek.