Az előzetesen letartóztatott személyek főként a megyei bv. intézetekben vannak fogva tartva, míg az elítéltek az ún. országos „letöltő házakban” kapnak helyet.
Egy, a Szegedi Fegyház és Börtön hosszúidős speciális részlegén elhelyezett fogvatartott szándékosan önmagában kárt okozott, melyet a személyi állomány tagjai észleltek.
Gabi és Piros egyszerre szereltek fel intézetünkhöz 2018 decemberében, Gabi konyhavezetői beosztásban, Piros pedig körletfelügyelői beosztásban. Piros később, 2020 novemberében körlet-főfelügyelői beosztásba került, Gabi azóta is helyt áll konyhavezetőként.
Szeretet, tolerancia, humor: Barna Péter és felesége, Kati szerint ez a három dolog feltétlenül kell a jó házassághoz. De vajon ki a „főnök” otthon: a bv. alezredes férj vagy a bv. törzsőrmester feleség? És hogy kerül a tükörtojás a cigánypecsenyére? A házasság hete kapcsán ezekről is beszélgettünk a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettesével és feleségével.
A szerelem útjában nem állhat semmi, még a rácsok sem. Két fiatal kollégánk romantikus története, akik – akárcsak egy hollywood-i filmben – munka közben találtak rá egymásra és a boldogságra!
2023. február 11-én a késő délutáni órákban a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabszállítója elé egy szarvas ugrott ki, melyet a gépjármű vezetője már nem tudott kikerülni, és elütötte az állatot.
2023. február 8-án tartotta 2023. évi első ülését a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa.
Jégbontó hava – február, a farsang és a télbúcsúztatás hónapja. Az adventi időszakban megvalósított jóvátételi felajánlások után intézetünkben 2023-ban is folytatódik a foglalkozás rehabilitációs programelem.
Kiürítési gyakorlatot tartottak február 7-én, kedden délelőtt a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A Gyűjtő „B” objektumát érintő rekonstrukció az idei évben tovább folytatódik. A kizárólag fogvatartotti munkaerő hasznosításával zajló munkálatokat kollégáink felügyelete mellett végzik a szakképzett elítéltek.
Négy fő férfi fogvatartott dolgozott az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet elhasználódott eszközeinek a rakodásában.