A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

2019. február 22-én kezdték a fogvatartottakat a vadonatúj Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe befogadni. Az évfordulóról kis ünnepségen emlékezett az intézet vezetése a szolgálatot teljesítő dolgozókkal.
Hinkel Tamás bv. alezredes, parancsnok elmondta, hogy az intézet működése során több feladatot hajtottak végre, eseménymentesen és ez az itt dolgozók munkáját dicséri. Hangsúlyozta, hogy visszatekintve az elmúlt évekre, rendkívül sok változáson, fejlődésen mentek keresztül, nemcsak a férőhelybővítés kapcsán, hanem a fogvatartotti állomány összetétele és a személyi állomány tekintetében. Mára elmondható, hogy a bv. intézet működése stabil állandó színvonalat képvisel.
2023. január 1-től a Büntetés-végrehajtási Szervezet III. Agglomerációs Központjához (Szegedi Fegyház és Börtön) tartozó hat bv. intézet közötti együttműködés egymás támogatását és költséghatékonyabb működését eredményezte, amelyből Kiskunhalas aktívan kivette a részét. Az intézet együttműködési megállapodásokat kötött a társszervekkel, melynek eredménye, hogy együttműködésük már a gyakorlatban is tapasztalható. Jelenleg három bérmunkapartnerrel áll szerződésben Kiskunhalas és a jóvátételi munkában is számos esetben részt vállaltak. Tavaly nyáron az intézet megkapta a Családbarát munkahely védjegy elismerést. A Telemedicina programban pilotként vett részt az intézet. Lőteret alakítottak ki egy használaton kívüli területen. Terveik között szerepel a kutyatelep kialakítása.