A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön

A fogvatartottak lelki gondozásában tett előrelépéseket, az elmúlt fél év programjait és a jövőbeni együttműködés kereteit és irányvonalát megvitató ülést tartott a Budapesti Fegyház és Börtön Lelkipásztori közössége március 10-én. A fórumon számos felekezet képviseltette magát és lehetőséget kapott a börtön vezetőségével való egyeztetésre a missziós tevékenység támogatása érdekében.
Az ülésen Járik Gergely bv. őrnagy úr, általános parancsnokhelyettes köszöntötte a résztvevőket, közöttük Szilassy Roland bv alezredes urat a BVOP-FÜSZ-Preventív Eljárások Főosztályáról, Kemenes Gábor börtönmissziós elnökurat a Magyar Katolikus egyház részéről, Sárközi György börtön missziós elnökurat a Hit Gyülekezete Egyház részéről, Nagy-Pál Ferenc börtönmissziós elnökurat a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió részéről, Dúzs Krisztián urat a Jehova Tanúi Egyház börtönmissziós koordinátorát, és Vadász Péter börtönmissziós koordinátort a Magyar Testvéri börtöntársaság képviseletében. Járik Gergely bv. őrnagy úr megköszönte a szoros és alázat teljes együttműködést, valamint háláját fejezte ki a felekezetek részéről tanúsított megértésért, hiszen missziós tevékenységet a büntetés-végrehajtás keretein belül csak mérsékelt ütemben lehet folytatni, elsősorban a biztonsági feltételeknek kell teljesülnie. Kifejezte továbbá a börtön parancsnokságának szándékát, hogy a lelkipásztori és börtönmissziós programok a lehető legtöbb támogatást megkapják a bv. intézet részéről, a továbbiakban is fejleszteni szeretnék a felekezetekkel való együttműködést. A félévente megrendezésre kerülő fórumok is ezt a célt szolgálják.
Az alkalmat Szöllősi István Sándor lelkipásztor, a Budapesti Fegyház ér Börtön lelkészének megnyitó beszédével vette kezdetét, melyben külön köszöntötte Erdélyi Csaba evangélikus és Gottfried Richárd református lelkészurakat a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézet börtönlelkészeit, akik az elmúlt fél évben mentorálasukkal és útmutatásukkal segítették a bv. intézet lelkipásztori munkáját. Külön köszönetet mondott Faith Ákos Aser rabbi úrnak a fogvatartottak vallásgyakorlásában végzett közös szolgálatáért.
A Budapesti Fegyház és Börtönben 2025 szeptembere óta munkálkodik újra állandó lelkipásztori szolgálat Szöllősi István Sándor lelkészúr személyében, aminek megalapozásáért sokat tett a Fővárosi bv. intézet lelkészsége. Az együttműködés nem csupán a felekezetek részéről, de a bv. intézetek között is szoros. Az előre lépés és haladási szándék már abban is megmutatkozik, hogy ez idő alatt a második börtönmissziós fórumát nyitja meg a bv. intézet, de a lelki alkalmak száma és a résztvevők létszáma is gyarapodott ez idő alatt. A megújított együttműködési megállapodások és a missziós munkatársak számára kiadott belépési engedélyek száma 23%-os növekedés mutat a megelőző időszakhoz képest. A decemberi ünnepek alkalmával két egyházi vezető is megtisztelte jelenlétével és igehirdetési szolgálatával a bv. intézetet, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök és Dr. Fábry Kornél segédpüspök urak személyében, de a húsvéti és pünkösdi ünnepkörre is számos vallásos alkalmat kíván biztosítani a börtön lelkészsége.
Szöllősi István lelkész úr kiemelte, hogy a vallásos programokon részt vevő fogvatartottak létszámát mindenkor a börtön parancsnoka határozza meg, így köszönetét fejezte ki dr. Hinkel Tamás bv. ezredes úrnak, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának, hogy támogatja a vallásgyakorlást mind a személyi állomány, mind a fogvatartottak részére nem csupán formális megfontolásból, hanem intézkedések és belső szabályozók szintjén is. A rendszeres lelki alkalmak száma Sándor Gabriella lelkészasszony közreműködésével és szolgálatával bővül, aki 2025. november 1. óta teljesít szolgálatot a börtönben. Az intézeti lelkészek heti munkájának egy jelentős részét a vallásos programok és a hétvégi missziós alkalmak szervezése teszi ki, de gondot fordítanak a fogvatartottak és a személyi állomány lelkigondozása. Nagy örömmel jelentette be, hogy a lelkészasszony elkezdett egy fogvatartotti bibliakört, melyre sokan feliratkoztak.
A fórum résztvevői megvitatták a fogvatartottak lelki gondozásával és missziós tevékenységekkel kapcsolatos elképzeléseiket, amiket sikerült a börtön vezetőségével és biztonsági előírásokkal egyeztetni.








