A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön

2026. április 2-án világszerte megtartották a Jehova Tanúi által szervezett megemlékezést Krisztus haláláról. Az eseményre a Kozma utcai börtönben is sor került.
A megemlékezés részeként elhangzott egy előadás, amely kiemelte Jézus halálának jelentőségét, valamint azt, hogy áldozata miként válik az egész emberiség javára.
Jehova Tanúi hétről-hétre támogatást nyújtanak a fogvatartottaknak, hogy segítsenek alkalmazni a Biblia gyakorlati tanácsait. Ezek a programok hozzájárulnak olyan tulajdonságok fejlesztéséhez, mint a türelem és a békességre törekvés. Mindez támogatja a rehabilitációt és elősegíti a társadalomba való sikeres visszailleszkedést.
A fogatartottak részére biztosították az igei olvasmányokat, az írás felderítését közösen végezték, a vonatkozó igerészeket közösen olvasták. A megfelelő igerészhez ezután magyarázatot, vagy az elmélkedést, megértést segítő magyarázatot is kaptak. A Tanúk a fogvatartottakkal együtt kísérték a megemlékezés gyakorlati részét.
Jehova Tanúi hiszik, hogy Jézus élete és tanításai ma is sok emberre gyakorolnak pozitív hatást. A szentírási alapelvek segítik a fogvatartottakat – és minden embert – abban, hogy jobb életet éljenek. Dócs Máté, Jehova Tanúi szóvivője ezt mondta: „Jehova Tanúi elsődleges célja, hogy segítsenek az embereknek. Abban hiszünk, hogy bármilyen hátterű embernek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy hasznot merítsen a bibliai oktatásból.”
A megemlékezés végén a fogvatartottaknak lehetőse nyílt a Tanúkkal való párbeszédre, az őket foglalkoztató kérdések megvitatására Krisztus haláláról. A foglalkozást vezetők mindig nyitottak a hitéleti kérdésekre, válaszaik széleskörűek. Nem utasítják el, ha az útjukat kereső, érdeklődő emberrel találkoznak.









