Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Budapesti Fegyház és Börtön
A rendvédelmi szervezetek képviselői augusztus 31-én ismét bemutatkozhattak a X. kerületi Óhegy parkban. A Budapesti Fegyház és Börtön tizenkettedik alkalommal vett részt a Kőbányai Rendvédelmi Napon, ahol a szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket.
A színpadi produkciók és a látványos bemutatók mellett a látogatók betekintést nyerhettek a rendvédelmi szervek munkájába. A Gyűjtő a büntetés-végrehajtási hivatás megismertetése céljából mintazárkát rendezett be, mozgáskorlátozó és kényszerítő eszközöket, valamint műveleti felszereléseket mutatott be. Az intézet a rendezvényen nagy hangsúlyt fektetett a toborzásra is, így az ismeretterjesztő anyagok mellett a felvételi követelményekről is tájékoztatták az érdeklődőket.