A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön

Ilyés Sándor bv. törzsőrmester jelenleg az egyetlen kutyavezető a Gyűjtőben, aki két vizsgázott szolgálati ebbel dolgozik. Stellával már két éve járőröznek együtt. Új társa Zeusz, az intézet egyedüli kábítószer kereső kutyája, aki július végén tett sikeres vizsgát.
Sándor 2017. január elsején körletfelügyelőként kezdett a Budapesti Fegyház és Börtönben, 2019 szeptembere óta a kutyás csapat tagja. A speciális kábítószer kereső képzést Zeusszal együtt végezte el Baracskán. „A Gyűjtőben kezdtem el kutyázni, korábban nem foglalkoztam ilyesmivel. Egy volt kutyavezető kollégám invitálására jelentkeztem a kutyás szolgálatra.”
Két kutyával kétszer annyi feladat jár, de kétszer annyi eredmény is elérhető, hiszen különböző szakterületeken lehet velük dolgozni. Mindketten kiválóan teljesítenek a saját feladatkörükben, de nemükből és fajtajellegükből adódóan sok közöttük a különbség.
Stella hároméves ordas németjuhász szuka, nagyon kiegyensúlyozott típus. Tizenegy hónapos kora óta dolgoznak együtt a törzsőrmesterrel. Zeusz azonos életkorú belga juhász (malinois), de jóval féktelenebb vérmérsékletű. Kétévesen került Sándorhoz, korábban a rendőrségen és egy másik bv. intézetben is képezték. Stella és Zeusz az állományban lévő többi ebbel együtt a kutyatelepen vannak elhelyezve.
„Amikor hozzánk kerül a kutya, megfigyeljük, hogy a kutyavezetővel egy hónap alatt milyen eredményeket ér el, hogy a jövőben tudnak-e eredményesen tanfolyamot végezni, majd közösen együtt dolgozni. A képzés során az alapoktól indulunk el, mint a fegyelmező gyakorlatok, az őrző-védő, valamint a kereső munka. A feladatok az idő előrehaladtával egyre bonyolultabbakká válnak a kutya és a vezetője számára is.”
A törzsőrmester hatékonyan osztja be a szolgálati idejét. Stellával fő feladataik a szabad levegőn tartózkodás és a külső munkaterületen történő munkáltatás biztosítása, valamint a nagyobb fogvatartotti csoportok kísérése, mozgatása. Zeusszal az intézetbe beérkező levelek és csomagok, illetve a belépő gépjárművek ellenőrzését végzik. Emellett a fogvatartotti zárkákat, a közösségi helyiségeket és a munkahelyeket vizsgálják át. Természetesen a kutyák ellátása, képzettségük szinten tartása és fejlesztése is a törzsőrmester napi teendői közé tartozik.
Mint Sándor elmondta, a kutyák fejlődése szempontjából a csapatban végzett közös munka kiemelten fontos. Ilyenkor a kutyavezetők tudása és képességei is bővülnek. Az utóbbi időben az agglomerációs képzések során más intézetek kutyás és műveleti egységeivel is sikerült közös gyakorlatokon részt venniük, ami a szakmai fejlődés és a munka eredményességének növelése mellett a kollegiális kapcsolatok bővítését is szolgálja.
A kutyások munkájára a bástyafalon kívül is kíváncsiak. Bemutatóik minden rendezvényen emlékezetes élményt nyújtanak. Ezekre az alkalmakra részben olyan szituációkkal készülnek, amik a napi szolgálatellátás során előfordulhatnak, de látványos elemekkel és némi humorral is megfűszerezik az előadásaikat, hogy azok a közönség számára még felejthetetlenebbek legyenek. Sándor rendvédelmi napok mellett a pályaorientációs programoknak is rendszeres résztvevője. „Személy szerint nagyon kedvelem, mert bemutathatom a büntetés-végrehajtás egy szegmensét a fiataloknak. A kutyának köszönhetően könnyebben nyitnak felénk, hamarabb keltjük fel az érdeklődésüket, és ezáltal rendszerint kialakul egy kötetlen beszélgetés.”
A törzsőrmester úgy véli, a jó kutyavezető szakmailag felkészült, összhangban dolgozik az állattal, folyamatosan képezi magát, és ami a legfontosabb, szereti a társát. „A kutya és a kutyavezető csapatként kell, hogy dolgozzon, mert ettől lesz eredményes a munkájuk.”
Sándor korábbi négylábú társa, Scotty már 11 éves. A malinois keverék járőrkutyaként dolgozott. A „nyugalmazott” szolgálati ebet Sándor magához vette az otthonába, ahol családtagként bánnak vele.