A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Budapesti Fegyház és Börtön személyi állománya lassan 3 éve támogatja Anna gyógyulásának útját, aki előtt az idei év nagy lépéseket ígér.
Tavaly az ünnepek alkalmával is meglátogattuk Annát és édesanyját egy itthoni kezelésükön, ahol láthattuk, hogy a kislány milyen akarattal és belső erővel harcol a fejlődéséért rettenthetetlen kitartással.
Év elején természetesen felvettük édesanyjával, Beátával a kapcsolatot, hogy érdeklődjünk Anna felől:
„Az idei év számos új terápiát hoz életébe. Az előző évben heti két gyógytorna, logopédia, oxigénterápia, akupunktúra, intenzív gyógytornák voltak a napjai részei, ezek között szerepel a robot által asszisztált terápiás módszer, illetve kognitív terápia. 2022 őszén kétoldali csípő-, medence műtéten esett át külföldön. Műtét után most van rá lehetősége, hogy eljutott a Steps Rehabilitációs Központba konzultációra és egyben kipróbálta a robot által a járást. Ez, egy lehetőség számára, hogy tanulja a helyes járás minta elsajátítását. Megtapasztalja a mozgás szabadságát, a járás örömét, ha mindezt egy robot segítségével is teheti.
Kezdésnek, 20 órás terápiás csomagot javasoltak a konzultáció során, melynek költsége igazán magas. A kognitív órái a Gem Kognitív Klinikán valósul meg heti 2x2 órában. Célunk, hogy Anna a lehetőségeihez mérten a legtöbbet kihozza magából, mindehhez elengedhetetlen a számára megfelelő terápia. Anna mindemellett a sok terápia mellett a Pető Intézet óvodájába jár heti 4 nap 5 órában. Igazi küzdő és fáradhatatlan kislány!” – mesélte Beáta, Anna édesanyja.
Édesanyja elmesélte nekünk, hogy a 2024-es évvel egy új lehetőség nyílt Anna támogatására, melynél az adó 1% - a felajánlható nekik.
„Köszönjük támogatásod! Köszönjük, hogy részese vagy Anna egy lépés kezdetének adód 1%-a felajánlásával!” köszönetét és háláját fejezte ki Beáta, Anna édesanyja.