A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A büntetés-végrehajtási szervezet 2024-ben bekapcsolódott duális képzőhelyként a rendészeti ágazati képzésben résztvevő iskolák által folytatott szakmaképzésbe.
A duális képzés olyan középfokú szakképzési forma, amely során a közoktatási intézményben zajló, illetve a büntetés-végrehajtási szervnél folyó szakmai oktatás párhuzamosan, egymást kiegészítve történik. A szakirányú oktatást biztosító intézetben a tanuló gyakorlatot szerez, megismeri a büntetés-végrehajtás szervezeti kultúráját és elsajátítja azon szakma-specifikus ismereteket, mely alkalmassá teszi – egy különbözeti vizsga sikeres elvégzését követően – a tiszthelyettesi életpálya megkezdésére.
A Budapesti Fegyház és Börtönbe a BMSZC Verebély László Technikum négy tanulója kezdte meg a duális képzést, mely 2025. február 28-ig tart.
A tanulókat egyik órájukon látogattuk meg, ahol elmondták, hogy nem véletlen a rendvédelmi szervek iránti érdeklődésük, hiszen családi vagy a baráti körben többen is dolgoznak a rendvédelemben és a jövőjüket is ezen a pályán képzelik.