A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Budapesti Fegyház és Börtön reintegrációs tisztjei az idei anyák napja alkalmából különleges, kis csoportos foglalkozást tartottak a fogvatartottak részére, amely az elítéltek érzelmi támogatására és reintegrációjának elősegítésére összpontosított.
Az esemény célja egy olyan közösségi élmény biztosítása volt, melyben anyák napi témájú versekkel, felolvasásokkal és szavalatokkal emlékeztek meg az édesanyák iránti nagyrabecsülésükről. Az anyák napi tematikájú versek mindegyike más-más szempontból közelíti meg az anya és a gyermek, valamint a családi kapcsolatok fontosságát, de közös bennük a tiszta, mély szeretet és az érzelmek finom ábrázolása. A programon a fogvatartottak többek között megismerkedhettek József Attila: Mama, Móra Ferenc: Anyának, illetve Donászy Magda: Ajándék című műveivel is.
A kultúra, az irodalom és a közösségi élmények ereje is egyaránt sokat segíthetnek a társadalomba való visszailleszkedésben és abban, hogy a fogvatartottak új esélyt kapjanak az életre a börtön falain kívül.