A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Újabb kolléganőnktől búcsúzunk, aki az eltöltött évek után megkezdi nyugdíjas éveit.
Kolléganőnk 2020. március 16-án, határozatlan idejű munkaviszonyban, szakasszisztensként kezdte meg munkáját. 2021. március 1-jétől rendvédelmi alkalmazottként az egészségügyi osztályon látott el adminisztratív feladatokat. A koronavírus-járvány következményeinek elhárításában is jelentős szerepet vállalt, munkájával segítve az intézet mindennapi működését. 2023. július 28-án hivatásos szolgálatba lépett, és szakasszisztensként folytatta munkáját az Egészségügyi és Pszichológiai Osztályon. Az elmúlt években végzett lelkiismeretes munkáját több alkalommal is elismerték: két alkalommal parancsnoki dicséretben, valamint két alkalommal Országos parancsnoki jutalomban részesült. Kollégái számára azonban nemcsak a munkája, hanem személyisége miatt is sokat jelentett.
Nyugodt, kiegyensúlyozott természete mindig biztonságot és jó hangulatot teremtett maga körül, és olyan kolléga volt, akire bármikor, bármiben lehetett számítani. Segítőkészsége és megbízhatósága miatt sokan fordulhattak hozzá bizalommal. Most egy új, remélhetőleg sokkal nyugodtabb és pihentetőbb időszak kezdődik számára. Az intézet közössége köszöni az együtt töltött éveket, a lelkiismeretes munkát és mindazt a segítséget, amelyet kollégáinak nyújtott.
Kívánunk számára jó egészséget, sok örömteli pillanatot, tartalmas időt a családjával, és mindenekelőtt hosszú, boldog nyugdíjas éveket!






