A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Augusztus 19-én, Szent István király és az államalapítás ünnepéhez, valamint az új kenyér ünnepéhez kapcsolódva kenyérszentelésre került sor a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állománya számára. Az ünnepi alkalmat Gál József börtönlelkész vezette.
Az új kenyér a magyar hagyományban az életet, a megmaradást, a gondoskodást és az elvégzett munka eredményét jelképezi. A kenyér megszentelése ezért nem csupán egy ünnepi hagyomány, hanem a hála és az összetartozás kifejezése is. A megszentelt kenyeret az intézet parancsnokhelyettese vágta fel, majd a börtönlelkész körbevitte a személyi állomány tagjai között, hogy valamennyien részesülhessenek belőle.
A börtönlelkész továbbá az ünnepi gondolatok során a szeretet fontosságát is hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a mindennapokban mennyire fontos odafigyelnünk egymásra, megbecsülnünk kollégáinkat és szeretteinket, valamint kimondanunk és megélnünk azt, ami igazán fontos számunkra. Ugyanakkor ez az alkalom egyben az emlékezésé is volt. Megemlékezés azokról a kollégákról, akik már nem lehetnek közöttünk, valamint azokról az elhunyt hozzátartozókról, akiknek emléke továbbra is velünk marad.
A kenyérszentelés így az augusztus 20-ai ünnepkörhöz méltó módon a hit, a hála, a szeretet és az összetartozás üzenetét hordozta.









