A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Pál apostol megtérésének ünnepén szentmisét tartott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet APAC részlegén elhelyezett fogvatartottaknak Gál József börtönlelkész.
A szentmisén tizenhét fogvatartott vett részt, akik úgy döntöttek, hogy Isten felé fordulva szeretnének élni, ezért ezen az ünnepen a lelkész Pál apostol pártfogásába ajánlotta a részlegen elhelyezett fogvatartottakat, hogy Ő segítse a céljuk elérésben hitük megerősödésében mint égi pártfogó.
A napot Pálfordulónak vagy Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.