A Balassagyarmati Fegyház és Börtön büszkesége a fogvatartotti művészetterápiás programmal felújított börtönkápolna, amely szinte egyidős az épülettel. Az elítéltek freskói különféle bibliai történeteket ábrázolnak, főleg a megbánás, a bűn és bűnhődés témakörében.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Intézetünk mindig nagy hangsúlyt fektetett a fogvatartottak reinetgrációján belül az oktatásban való részvétel elősegítésére. Jelenleg 262 fő vesz részt alap- és középfokú oktatásban és emellett 46 fő folytat tanulmányokat szakács, burkoló, szociális gondozó és ápoló és bőrműves OKJ-s képzés keretében.
A Tolna Megyei Bv. Intézet rendezte meg idén – január 31-én – a regionális sakkversenyt. Az első helyezett csapat képviseli magát az országos bajnokságon.
Szántó József a Pálhalmai Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatója, hosszú évtizedek munkája után nyugdíjba vonult. Az országos parancsnok 2019. január 1-től kinevezte Cséri Zoltán bv. dandártábornok, bv. főtanácsost a Pálhalmai Agrospeciál Kft ügyvezető igazgatójának.
A karácsonyi készülődés, ajándékozás hangulatának jegyében telt a december a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bernátkúti objektumában az EFOP-1.3.3 projektbe bevont, önként jelentkező 12 fogvatartott számára.
Sokadik alkalommal tölti meg gyermekzsivaj a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kultúrtermét így, az Adventi időszak elején.
A Pálhalmai Országos Bv. Intézet Mélykúti Objektumában létrejött Színjátszó szakkör tagjai 2018.december 6-án, a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon kettő intézetében (két helyszínen) adták elő a „Karácsonyi jelenetek a szeretetről” című művet Sándor Melinda (Pannon Oktatási Központ) tanárnő rendezésében.
Szeptemberben megkezdődött a 2018/2019-es tanév. Évről-évre különböző vetélkedőket szerveznek a Pannon Oktatási Központ munkatársai az alap- és középfokú oktatásban részt vevő fogvatartottak számára.
Intézetünkben a jobb agyféltekés rajzolás foglalkozások 2015 augusztusa óta zajlanak.
Szeptember első hetében az intézet mindhárom alegységében, ünnepélyes keretek között nyitották meg a tanévet. Közel 250 fogvatartott kezdi meg, vagy folytatja tanulmányait a Pálhalmai Országos Bv. Intézet falai között 2018 szeptemberében.
Szent Adorján a börtönőrök védőszentje, aki Maximianus római császár idején szenvedett vértanúságot, ugyanis az akkoriban üldözött keresztény rabok pártját fogta a börtönben. Magyarországon 1996 óta ünneplik a büntetés-végrehajtás védőszentjének napját szeptember 8-án. E jeles nap alkalmából intézetünk ünnepélyes keretek között adott át elismeréseket kollégáinknak.