A Heves Megyei Bv. Intézet meseprogramja a női elítéltek gyermekeinek nyújt segítséget abban, hogy leküzdhessék a fogvatartással járó szegregációt, és egyben segíti a fogvatartott anyákat a visszailleszkedésben.
Az Állatok Világnapja egyfajta köszönetnyilvánítás, tisztelgés minden állat előtt, aki velünk él, mellettünk dolgozik vagy egyszerűen csak örömet ad a jelenlétével. A büntetés-végrehajtási intézetben szolgálatot teljesítő négylábú társaink munkájához fegyelem és erő szükséges, ugyanakkor minden mozdulatukban ott van a szeretet és a kötődés az emberekhez. De nemcsak a szolgálatban álló négylábúakról szól ez a nap: egyik kollégánk, Czaczarda Ferenc maga is nagy állatbarát, három négylábúval osztja meg mindennapjait. Az ő történeteiken keresztül emlékezünk meg október 4-ről, az Állatok Világnapjáról.
Belányi Zoltán bv. őrnagy a Budapesti Fegyház és Börtönben végzi munkáját, ám emellett egy igazán nemes célt képvisel: kuvasztenyésztéssel foglalkozik. Ez az ősi magyar kutyafajta a kihalás szélén áll, így megőrzése kulcsfontosságú feladat. Zoltán számára azonban ez nem csupán küldetés, hanem igazi szívügy, hiszen, mint mesélte, mindig is rajongott a magyar ebekért, különösen a kuvaszért. Munkatársunk az október 4-én ünnepelt állatok világnapja alkalmából osztotta meg velünk történetét.
25 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét a Börtönlelkészi Szolgálat, mely ünneplésére 2025. szeptember 29-én Balatonlellén gyűltek össze a lelki szolgálat képviselői és a bv. munkatársai. A négy felekezet 42 börtönlelkésze közösen, ünnepi hangulatban köszöntötte a szolgálat negyedévszázados évfordulóját.
Mint minden év októberében, idén is a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében megvalósul az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM), amelynek kiemelt célja az edukáció, valamint a figyelemfelhívás a technikai eszközök biztonságos használatára, az online tér adatvédelmet, pénzügyi biztonságot veszélyeztető kockázataira, a felhasználói tudatosság elmélyítésére és a biztonsági alapismeretek fontosságára. Az 12345 nem jelszó. Felhívás keringőre. Ne táncolj a csalókkal!
Idén ünnepelte fennállásának 130. évfordulóját a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet. Az ünnepi alkalom méltó módon ötvözte a múlt tiszteletét és a közösségi élményeket: a program egyszerre szólt az intézet történetéről, a jelenben szolgálatot teljesítők elismeréséről, valamint a családtagok és a nyugdíjas kollégák összefogásáról.
Az Antifa-ügyben érintett fogvatartott mai, bíróságon tett nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy megalázó bánásmódban részesült a börtönben, cáfoljuk.
Széles mosolyából, magatartásából arra lehetett következtetni, hogy szándékosan provokálta a felügyelőket.
Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtás Intézet három kutyavezetője példás helytállásról és állatszeretetről tett tanúbizonyságot, amikor segítettek egy kóbor kiskutya biztonságba juttatásában.
A büntetés-végrehajtási szervezet egyedülálló módon már második éve szervez sportbajnokságot a családi napján. Tavaly fekvenyomó bajnoksággal, idén új versennyel készültek a szervezők: keresték a bv. legerősebb emberét! A bajnokságon 5 bv. szervtől 100 kg alatti-és feletti súlycsoportokban összesen 12 versenyző mérte össze erejét. Kollégáink 5 különböző versenyszámban bizonyíthatták, hogy ők a legstrapabíróbbak.
2025. szeptember 18–21. között ismét megnyitotta kapuit az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), a hazai agrár- és élelmiszeripar legjelentősebb szakmai rendezvénye. Az eseményen a Bv. Holding elismert vállalatcsoportot az AGRIVA képviselte, mint mezőgazdasági cégcsoport, akik kiállítóként vettek részt.















