Pénteken négy kolléga évtizedes szolgálaltát ismertük el.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézet reintegrációs tisztjei rendszeresen tartanak kreatív foglalkozásokat a kényszergyógykezelt betegeinknek, akik nagy örömmel vesznek részt és készítenek kreatív tárgyakat, rajzokat. Így tettek május elsején is, amikor az anyák napja volt a fő témájuk.
Szántó Attila diakónus, a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze is aktívan részt vett Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészületeiben és lebonyolításában.
Május első hétvégéjén került megtartásra Kiskunhalas Város Napja, ahol számtalan programmal, előadással várták a város lakosait, melyből intézetünk sem maradhatott ki.
Az idén öten érettségiznek magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol nyelv, földrajz tantárgyakból a Csillagbörtön iskolakörletén.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói látogattak a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe május 5-én, pénteken. A csoport dr. Mezey Barna egyetemi tanár, a Magyar Börtönügyi Társaság elnöke és dr. Barna Attila tanszékvezető, egyetemi docens vezetésével érkezett Szombathelyre.
Május 1-jén a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet toborzósátrával is találkozhattak a Pálinka és Mangalica Majális résztvevői.
Az anyák napja világszerte ünnepnap, amelyen az anyaság szépségéről emlékezünk meg. Lényegét mindannyian jól ismerjük, ez az a páratlan nap, ami csak is az édesanyákról szólhat.
2023. május 04-06. között került megrendezésre idén immár 30. alkalommal a nagy múltra tekintő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, mely a magyar állattenyésztés egyik legkiemelkedőbb eseménye.
Az Anyák Napja az egyik legszebb ünnepünk, amiről egyik évben sem feledkezhetünk meg. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Ennek apropóján egy hatgyermekes kolléganővel, Darabánt Tímea Judit c. bv. törzszászlóssal beszélgettünk, aki 2020 óta a Budapesti Fegyház és Börtön szakápolója.