Évente 400 tonna száraztészta kerül az ország börtöneinek konyháira abból a tésztaüzemből, amelyben fogvatartottak dolgoznak az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Két borús, esőfelhőkkel tarkított nap után, május 27-én, kedden, a Vízi világ csoportszoba ablaka büfévé alakult, jelezve, hogy a Böri Bölcsiben megkezdődött a gyereknap. Játékkal, kacagással és nassolással telt a délelőtt.
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet május 25-én gyermeknap alkalmával is bemutatta a büntetés-végrehajtás világát és toborzási kampányát. Az intézet munkatársai játékos, interaktív programokkal várták a látogatókat, miközben a hivatásos pálya iránt érdeklődő szülők és fiatal felnőttek részletes információkat kaphattak a karrierlehetőségekről.
Gyere a hűvösre! Idén ezzel a szlogennel hirdette meg a SopronFest a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönbe invitáló látogatást. A bv. intézet immár harmadik alkalommal vesz részt partnerként a rendezvényen.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet a múlt hétvégén immár negyedik alkalommal sikeresen képviseltette magát a Debrecenben megrendezett Drivon. A rendezvényen, amely a debreceni közönség számára érdekes és hasznos programokat kínált. A kétnapos esemény során a látogatók betekintést nyerhettek a büntetés-végrehajtási szektor működésébe, valamint lehetőségük nyílt megismerkedni az intézet által kínált karrierlehetőségekkel.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai rendhagyó módon 2025. május 24-én mutatkoztak be a legfiatalabb generáció előtt: családi napot tartottak a kőbányai Napsugár Bölcsődében, ahol a kisgyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a hivatással, a rendvédelem világával – természetesen a korukhoz igazított, élményekkel teli módon.
Az elmúlt hétvégén a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet családi napot szervezett a „130 éves a debreceni börtön” programsorozat keretében a személyi állomány és családtagjaik számára. A rendezvény célja az volt, hogy a mindennapi kihívások és megfeszített munka mellett a dolgozók lehetőséget kapjanak a kikapcsolódásra és az együtt töltött minőségi időre szeretteikkel és kollégáikkal.
2025. május 23-24. napján a Palacsintafesztivált immáron 9. alkalommal rendezték meg a Tiszaligetben, ahol bemutattuk a büntetés-végrehajtási szervezetet.
Múlt szombaton vattacukor és popcorn illat töltötte be a büntetés-végrehajtási telephelyet a központi szervek családjaink megrendezett gyermeknapi rendezvényen. Ugrálóvár, arcfestés, ujjlenyomatvétel, ragadozómadár és kutyás bemutató, rajz- és családi sorverseny, valamint további számos élvezetes program és produkció színesítette a nagyszabású rendezvényt.
A 130 éves debreceni börtön programsorozat részeként, 2025. május 23-án nyugdíjas találkozóra került sor a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet falai között:.Az intézet egykori dolgozói látogattak vissza, egy meghitt és emlékezetes találkozó részesei voltak.
A Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet két tapasztalt tisztje tájékoztatta május közepén a tanulókat a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikumban a büntetés-végrehajtási szervezet működéséről, jogszabályi környezetéről és fegyelmi helyzetéről.