Reintegrációt elősegítő program zajlik a bv. intézetben, amelyről a Teol.hu is beszámolt.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Hajdú-Bihar Megyei Közösségi Foglalkoztató ügyfelei és szakemberei a Debreceni Javítóintézettel közösen jóvátételi programot szerveztek a karácsonyi ünnepkörhöz kötődően. Az 5,734 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projekt keretében a szabadultak kézzel készített egyedi ajándékot adtak az intézet fiataljai számára. Továbbá bűnmegelőzési videóval hívták fel a figyelmet a jogkövető magatartás és a pozitív életcélok megvalósításának fontosságára.
A Kalocsai Fegyház és Börtönben 2021. december 4-én, Advent második vasárnapján, 14. alkalommal került megrendezésre a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete és a Magyar Testvéri Börtöntársaság szervezésében a már szokásos évenkénti bibliaismereti verseny.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével fogták el a kisvárdai rendőrök azt a ricsei férfit, aki kollégánkra támadt a hivatása miatt.
A járványügyi helyzet ellenére ismét megérkezett a Mikulás az intézetbe. Természetesen az idén is betartva minden egészségügyi és beléptetési szabályt. A rénszarvasok által húzott szánját most is kinn hagyta az intézet előtt, és ebben az évben is használta a kézfertőtlenítőt és a szájmaszkot, gumikesztyűt.
Tervezz képeslapot! Ezzel a címmel hirdetett pályázatot az EFOP-1-3-3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt a Szegedi Fegyház és Börtönben elítélteknek.
Szép eseménynek lehettek tanúi a balassagyarmati börtön dolgozói még szeptemberben. Egy kollégánk régi álma vált valóra.
98 fő személyi állományi tag vett részt Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben megrendezett szakmai napon. Az oktatásokat 3 napra szervezték, hogy minél többen tudjanak részt venni az eseményen.
Hivatalos látogatást tett a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben dr. Kozma Ákos ombudsman az Optional Protocol to the Convention Against Torture (OPCAT) Nemzeti Megelőző Mechanizmus (NMM) keretében 2021. október 14-én.