Könnyes ölelkezések, szívből jövő nevetések: mindegyikben volt részük a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe érkező nyugdíjas bv-s dolgozóknak. Az október 29-ei találkozón nyolc egykori bv-s nosztalgiázott – intézetlátogatás is szerepelt a programjukban.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Az 1956-os forradalom és a szabadságharc a választás, a döntés, a cselekvés példája, akárcsak azok a hétköznapi tettek, amelyek elismerésére évről-évre ehhez az ünnephez kapcsolódóan kerül sor. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben 2025. október 30-án emlékeztünk meg 1956 hőseiről és kerültek kitüntetésre helytállásukért állománytagjaink.
A korábbi években megvalósított hasonló jellegű, művészeti alapokra helyezett bűnmegelőzési programok sikerességére tekintettel 2025-ben, immár negyedik alkalommal valósult meg a fogvatartottak művészetterápiás projektje a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködésének köszönhetően. Idén ősszel országszerte nyolc büntetés-végrehajtási intézetben mutatják be előadásaikat az amatőr fogvatartotti színjátszó csoportok „A nyolc boldogság – A Belső Út Színpada” című program keretében, amely a Biblia jól ismert idézeteit, a nyolc boldogság himnuszát adaptálta színpadra. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott „Színek az esélyhez – Művészettel az esélyegyenlőség jegyében” című projekt keretében, „A nyolc boldogság – A Belső Út Színpada” elnevezésű projektelem részeként, a BvOP közreműködésével valósultak meg az előadások, amelyek színpadra állításában – a korábbi évekhez hasonlóan – dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész működött közre. A próbafolyamat során Nagy Júlia c. bv. őrnagy, alosztályvezető segítette a fogvatartottak felkészülését. A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben szabadságvesztés büntetésüket töltő, a művésznő szakmai iránymutatása és mentorálása mellett felkészített fogvatartottak október 28-án a társszervek és egyéb együttműködő partnerek meghívott vezetői – köztük dr. Hatala József ny. r. altábornagy, az NBT elnöke, és főtisztelendő dr. Székely János megyés püspök –, a személyi állomány tagok, fogvatartottak egy csoportja, a szereplők hozzátartozói és a sajtó képviselői előtt bemutatott színvonalas előadással okoztak maradandó élményt a nézőknek.
A Baranya Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára a Váltó-Sáv Alapítvány egyik munkatársával látogatott el a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy a szabadulás előtt álló hat fő fogvatartott részére foglalkozást tartson. Az Alapítvány egy olyan magyar civil szervezet, mely segít a fogvatartottak és a szabadultak társadalmi, valamint munkaerőpiaci reintegrációjában.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2025. október 22-én nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából alkalmából jutalmazták kollégáinkat. Munkatársaink közül hárman meséltek munkájukról, szakmai pályafutásukról.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (BVOTRK) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a képzésben részt vevő tanulók és állománytagok a szolgálati feladatokhoz szükséges ismereteket életszerű, valós körülmények között sajátíthassák el. Ennek érdekében jött létre a Szituációs Részleg, amely az oktatás és a gyakorlati felkészítés egyik legfontosabb helyszíne.
A korábbi években megvalósított hasonló jellegű, művészeti alapokra helyezett bűnmegelőzési programok sikerességére tekintettel 2025-ben, immár negyedik alkalommal valósult meg a fogvatartottak művészetterápiás projektje a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködésének köszönhetően. Idén ősszel országszerte nyolc büntetés-végrehajtási intézetben mutatják be előadásaikat az amatőr fogvatartotti színjátszó csoportok „A nyolc boldogság – A Belső Út Színpada” című program keretében, amely a Biblia jól ismert idézeteit, a nyolc boldogság himnuszát adaptálta színpadra.
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából intézeti, valamint országos parancsnoki elismerésben részesültek a Szegedi Fegyház és Börtön munkatársai, akik a mindennapokban kiemelkedően látják el hivatásukat.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 71. évében elhunyt Lajtár József ny. bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok volt gazdasági és informatikai helyettese.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben október 23-án, a nemzeti ünnep alkalmából, az intézet dolgozóit köszöntötték, és több munkatársukat is elismerésben részesítették kiemelkedő munkájukért. Az ünnepségen, amelyen a jutalmakat az intézet parancsnoka adta át, a jutalmazottak személyesen vették át.














