Azokat a fogvatartottakat, akik időszakos vagy végleges mentális zavarban szenvednek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezik el.
Budapesti Fegyház és Börtön
Második alkalommal vett részt a II. Agglomerációs Központ toborzócsoportja a Parkoló Parádén június 25-én. Kollégáink a fogvatartotti szállító járművet mutatták be a Hungexpo területén. Ezúttal sem hagyták ki lehetőséget a büntetés-végrehajtási hivatás megismertetésére és népszerűsítésére.
Három év kihagyás után, tizedik alkalommal rendezték meg az Országos Fogvatartotti Imanapot június 22-én. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe tizennyolc börtönből mintegy százharminc fogvatartott érkezett, hogy közösen imádkozzanak. A Budapesti Fegyház és Börtön tíz elítéltet szállított a vallásos rendezvényre.
A Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napokon mutatkozott be a Budapesti Fegyház és Börtön június 17-én. A XVII. kerületi önkormányzat idén kilencedik alkalommal szervezte meg a kétnapos eseményt, ahol a rendvédelmi és a társszervek szakmai bemutatói mellett színes családi és interaktív programokkal várták az érdeklődőket.
A II. Agglomerációs Központ toborzócsoportja a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Verebély László Technikumban tartott pályaorientációs előadást június 19-én. Kollégáink a 11. osztályos tanulóknak mutatták be a büntetés-végrehajtási hivatást.
Sikeres gyakorlati vizsgával zárult a kőművesek és a burkolók képzése a Budapesti Fegyház és Börtönben június 12-én. A fogvatartottak sikeresen teljesítették a követelményeket, így újabb huszonhárom elítélt szerzett piacképes szakmát.
A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pogány Frigyes Technikumának tanulói tettek látogatást a Budapesti Fegyház és Börtönben június 13-án. A harmincöt fős csoport a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság által koordinált bűnmegelőzési projekt keretében vett részt az intézetlátogatáson.
A Budapesti Fegyház és Börtön és a Kormányhivatal együttműködésének köszönhetően intézeten kívüli előállítás nélkül nyílt lehetőségük személyi igazolványt és lakcímkártyát kérelmezni az elítélteknek. A mobil kormányablak június 13-án járt az intézetben.
Hatfős koszovói küldöttséget fogad a büntetés-végrehajtási szervezet június 12-16. között. A delegáció Ismail Dibrani, országos parancsnok vezetésével érkezett Magyarországra annak érdekében, hogy megismerjék a jogszabályi környezetet, a hazai gyakorlatot, továbbá a technikai fejlesztéseket. A szakmai célú tapasztalatcsere első intézetlátogatására a II. Agglomerációs Központban került sor június 13-án.
Június 5-én fogadta a Budapesti Fegyház és Börtön a májusi börtöntotó nyertes diákjait. A Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 10.a osztálya a XVIII. kerületi rendőrségi pályaorientációs napon kapott meghívást az intézetbe.
A II. Agglomeráció is bekapcsolódott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kidolgozott interaktív bűnmegelőzési programba. A Re-Akció az iskolákban országszerte megvalósuló projekt, mely komplex módszerekkel, több célcsoportot megszólítva, interaktív módon adja át a prevenciós ismereteket a tanulók részére.