A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ

Intézetünk örömmel vette a Derecskei I. Rákóczi Györgyi Gimnázium, Technikum és Kollégium főigazgatójának megkeresését miszerint szeretnék, hogy diákjaik a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központba töltsék a 2024/2025. tanévben teljesítendő nyári szakmai gyakorlatukat.
A gimnázium 11-12. évfolyamos közszolgálati technikusi tagozatának 53 diákja részére biztosította intézetünk a gyakorlati helyszínt.
A gyakorlat az alábbi tematikának megfelelően került végrehajtásra:
• a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ bemutatása
• a bv. szervezet felépítése, funkciói, és alapvető feladata
• az intézetnél rendszeresített kényszerítő eszközök és alkalmazásuk jogszabályi alapjainak bemutatása
• mozgáskorlátozó eszközök gyakorlati alkalmazása
• intézetlátogatás
A napot egy „kerekasztal” beszélgetés zárt, ahol a diákok feltehették a bennük felmerülő kérdéseket, valamint egy kötetlen beszélgetés keretein belül elmondhatták személyes élményeiket, tapasztalataikat, amelyeket a nap folyamán szereztek.
A diákok érdeklődőek voltak a büntetés-végrehajtási szervezet által végzett szakmai munka iránt mind az elméleti, mind a gyakorlati részére.
Beszámoljuk alapján elmondható, hogy a diákok elkötelezettek a rendvédelmi pálya iránt, valamint a tanulmányaik befejezését követően többen el tudják képzelni jövőjüket a büntetés-végrehajtás kötelékében.