Büntetés-végrehajtás

A két, Mihály nevű fogvatartott élen jár a kreativitásban. Csupán a véletlen műve, hogy ugyanúgy hívják őket. Két külön út, mégis ugyanazzal a törekvéssel – a belső szabadság megélésével - itt és most találkozik. Míg az egyik csokorba szedi a szavakat, vereseket írva, addig a másik két kezével formálja az anyagot, a fémlemezeket, új értelmet adva nekik. 

Lenhardt Mihály írással talál menedéket a mindennapokban. „Teljesen kizárom a világot és megpróbálom áthelyezni magam egy másik világba. Talán addig is szabad embernek érzem magam, amíg írok.”- mondja Mihály. A Lélekharang című versét nemrég elhunyt fogvatartott társa emlékére írta.  

A kreativitás és a művészet nem ismer határokat - az irodalom mellett a kézművesség a korlátok közepette is kibontakozik. Kovács Mihály olyan anyagokból készít domborműveket és mandalákat, amelyeket mások kidobnának a szemétbe, konzervdobozok, fémlemezek kelnek új életre a keze alatt. 

„Szabadidős tevékenységemet az ötvösök munkájához lehet hasonlítani, hiszen fémlemezeket nyújtok és alakítok, ezt itt tanultam a börtönben és az évek alatt sikerült folyamatosan fejleszteni magam. – meséli. Döntését tudatos önfejlesztésként éli meg. A börtönéveket nem elvesztegetett időnek tekinti, hanem lehetőségnek. „Úgy határoztam, hogy ezeket a súlyos börtönéveket arra fordítom, hogy megtanuljam a kreatív ötvösművészetet. Mindent egyedül tanultam, alkotásaimat mindig saját elképzelésem szerint tervezem meg és készítem el.”

Munkáját nemcsak környezete ismeri el, egy országos versenyen második helyezést ért el. „Volt első helyezésem is, de második hely országos szinten nagy büszkeség számomra.”- teszi hozzá. A jövőre is határozott tervei vannak. „ Elhatároztam, hogy a hátralévő időmet arra használom, hogy minél tökéletesebb munkák kerüljenek ki a kezem közül. Ötvössé képzem magam.”

Ahogy az élet, úgy a kultúra is utat tör magának. A börtönben nem csupán időtöltés - a kultúra esély az önismeretre, a változásra és az újrakezdésre.