A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben működő büntetés-végrehajtási gazdasági társaságnál, az Adorján-Tex Kft.-nél 2018-ban 81 622 tonna lepedőt és 39 955 tonna takarót készítettek a fogvatartottak.
Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ
2024. december 2-án megkezdődött a duális képzés a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Technikum 6 fő diákjával a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban. A tanulókat Dr. Kiss-Diófalvi Katalin bv. o. alezredes, az intézet főigazgatója személyesen köszöntötte, melyet egy rövid bemutatkozás követett a diákok részéről.
2024. november 15-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium Családbarát Munkahely Díját vehette át a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ immár 4. alkalommal. Az ünnepélyes átadó a „Generációk Együttműködése a Versenyképes Jövőért” című konferencia keretein belül került megrendezésre, amelynek a Szépművészeti Múzeum adott helyet.
2024. november 05-én a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ meghívást kapott a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium szervezésben megvalósult nyílt napra, ahol lehetőség volt végzős diákok részére előadást tartani.
2024. október 30-án került megrendezésre a Belügyminisztérium 2024. évi Országos Úszó Bajnoksága, melyen a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ is képviseltette magát.
2024. október 25-én a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ adott helyszínt az V. Agglomerációs Központ alárendeltségébe tartozó intézetek egészségügyi szakterületeinek vezetői és főápolói részére megrendezett szakmai napnak.
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtá Egészségügyi Központ állományába tartozó kollégák jutalomban részesültek.
2024. október 16-án került megrendezésre a „Szakma Túra” nevezetű pályaválasztási vásár a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum által, amelyen a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ munkatársai is részt vettek és képviselték az intézetet.
2024. október 07-én a szoros együttműködésnek köszönhetően a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium dolgozói szakmai kirándulás keretei között érkeztek a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központba, hogy betekintést nyerjenek az intézet falai mögé.
Elismerések átadása a Büntetés-végrehajtási Szevezet Napja alkamából a kiemelkedő szakmai munka elismeréséül.
A Büntetés-végrehajtás Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központ a Márianosztrai Fegyház és Börtönnel együttműködve az idei évben is megrendezte az Országos Lőbajnokságot, melyen a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ is képviseltette magát.