Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Huszadik helyezést ért el Bartalovics Robin Szilárd törzsőrmester, kutyavezető szolgálati kutyájával, Szikrával a Nemzetközi szolgálati kutya versenyen, amely május utolsó napjaiban volt a csehországi Pracovban.
Burkoló ágazati vizsgát tettek június 4-én a fogvatartottak, ezzel befejeződött kétéves képzésük, melynek során a vizsgázók elméleti és gyakorlati tudásukról is számot adtak, hiszen az oktatás hatékony eszköz a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének elősegítésében.
A Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben Gál József börtönlelkész vezetésével a Szent László színjátszó kör előadással tisztelgett az Isteni Irgalmasság Kápolna búcsúünnepe előtt. A rendhagyó előadás a fogvatartottak lelki épülését szolgálta, és zárt láncú televíziós közvetítés révén minden elítélt számára elérhetővé vált.
A Föld napja alkalmából a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet különleges és példaértékű kezdeményezéssel járult hozzá a helyi közösség és a környezet támogatásához. Az intézet területén több olyan elszáradt, illetve megdőlt fa volt, amely veszélyt jelentett a gyalogos, valamint a járműforgalomra. Ezeket a fákat kivágták, majd a rászoruló kiskunhalasi családok számára felajánlották, mint tűzifát.
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját Magyarországon – egy olyan alkalmat, amikor a vers erejével és szépségével foglalkozunk, s megállunk egy pillanatra, hogy a szavak mélységére figyeljünk.
Társszervek közötti együttműködés keretében 2025. február 26-án, március 5-én és 6-án a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó - parancsnokság szituációs begyakorló gyakorlatot tartott a Kiskunhalasi Országos Büntetés - végrehajtási Intézet területén.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben is megemlékezést tartott az intézet börtönlelkésze, Gál József a fogvatartottak részére. A fogvatartottak közösen idézték fel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméit, valamint imádságot mondtak hazánkért.
Gál József börtönlelkész a házasság hete alkalmából tartott szentmisét és szentségimádást a fogvatartottak számára februárban, lehetőséget adva a fogvatartottak számára, hogy elmélyüljenek a házasság, a hit és a megújulás gondolataiban.
Gál József börtönlelkész a keresztény hagyományokat és a közösségi összetartozást erősítő szentmisét tartott február 3-án a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Januárban „Egészséges életmód” címmel csoportfoglalkozáson vettek részt a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai, mivel az év eleje jó kezdetnek bizonyul egy életmódváltó program elkezdéséhez és tudatos betartásához.