A Heves Megyei Bv. Intézet meseprogramja a női elítéltek gyermekeinek nyújt segítséget abban, hogy leküzdhessék a fogvatartással járó szegregációt, és egyben segíti a fogvatartott anyákat a visszailleszkedésben.
Szegedi Fegyház és Börtön
A Szegedi Fegyház és Börtön dolgozóinak munkájával és a börtönélettel ismerkednek augusztus 24-től 5 napon át a Szegedi Ifjúsági Napokra látogató vendégek.
Egészségnap volt augusztus 23-án a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri dísztermében és rendelőiben, amelyen a dolgozók a szembetegségek korai felismeréséről, a szív és érrendszeri betegségek kialakulásáról, a helyes életmódról, a megelőzés fontosságáról hallgattak előadásokat és különféle szűrő- és szakorvosi vizsgálatokon vehettek részt.
Az új kenyér áldásával kezdődött az ünnepi szentmise augusztus 21-én a Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb Lator Kápolnájában, majd Szent Istvánról szóló történeteket idéztek fel a jeles évfordulóról a katolikus körben.
Egy mai elvárásoknak megfelelő zárkát is megtekinthettek a Chicago című musicalre látogatók augusztus 12-től 20-ig Szegeden a Dóm téren.
Tizenkilencedik alkalommal kerül sor a Dankó Pista Fesztiválra a Szegedi Fegyház és Börtönben. Két éves online lét után a nyár közepétől tartalmas programokra jelentkezhettek az intézetben büntetésüket töltő fogvatartottak. A Csillagbörtönben ilyenkor nyári szünet van az iskolában és a dolgozó fogvatartottak is szabadságot vehetnek ki munkahelyükön, így a kultúrára bent is több idő jut.
34 éve Szeged egyik legnagyobb tüzéhez riasztották a mentőket és a tűzoltókat 1988. július 28-a délelőttjén az Alföldi Bútorgyár Cserzy Mihály utcai csarnokába. A szerencsétlenségben életét vesztette a mentésben segédkező két felügyelő és egy fogvatartott. A hősökre emlékeztek az évfordulón a Szegedi Fegyház és Börtönben.
A Csillagbörtön csapata nyerte a július 5-én, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja szervezésében Kiskunhalason lebonyolított szakmai vetélkedőt.
Végéhez közeledik az aratás a Nagyfa Alföld kft. 660 hektáros termőföldjén, ahol az elítéltek segédkeznek a növényápolási munkákban. Az őszi káposztarepce, a durumbúza és a vetőmagbúza termése július második hetére a magtárakba került.
A Szegedi Fegyház és Börtönben az idén heten vizsgáztak írásban és szóban a gimnázium négyéves tananyagából. Matematikából, magyarból, történelemből és angolból június utolsó péntekén jó eredménnyel adtak számot tudásukból.
Húsz elítélt vizsgázott szép eredménnyel kertészetből, június második hetében Nagyfán.