A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Szegedi Fegyház és Börtön
Végéhez közeledik az aratás a Nagyfa Alföld kft. 660 hektáros termőföldjén, ahol az elítéltek segédkeznek a növényápolási munkákban. Az őszi káposztarepce, a durumbúza és a vetőmagbúza termése július második hetére a magtárakba került.
A Szegedi Fegyház és Börtönben az idén heten vizsgáztak írásban és szóban a gimnázium négyéves tananyagából. Matematikából, magyarból, történelemből és angolból június utolsó péntekén jó eredménnyel adtak számot tudásukból.
Húsz elítélt vizsgázott szép eredménnyel kertészetből, június második hetében Nagyfán.
Az elmúlt év végén parkosítási munkálatok kezdődtek a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumában.
Tizenöt elítélt vizsgázott sikeresen június elején, a Szegedi Fegyház és Börtönben, a szárazépítő – gipszkartonozó kétéves OKJ-s képzésen.
Az idén tavasszal egészségügyi diagnosztikai berendezéseket szerzett be a Szegedi Fegyház és Börtön, amelyek segítenek a betegségek korai felismerésében. Az új eszközöket a megújult egészségügyi részlegben a börtön Mars téri épületében helyezték el.
A Szegedi Fegyház és Börtönben május elején kezdődtek az érettségi vizsgák az ország más gimnáziumaihoz hasonlóan. Az elítéltek közül heten vizsgáznak írásban és szóban 2022-ben.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet 2022. évi Országos Terepfutó Bajnokságán András Zsolt c.bv. főtörzsőrmester, megbízott biztonsági főfelügyelő 10 000 méteren korcsoportjában harmadik, összetettben negyedik helyezést ért el.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kecskeméti épületében, a Nemzeti Védelmi Szolgálat használatában lévő irodahelyiségeket alakítottak át március végén a Szegedi Fegyház és Börtönben kis ítéletet töltő elítéltek felügyelettel.
Húsvétkor a Szegedi Fegyház és Börtön mind a három objektumának kápolnáiban nagypénteken és húsvéthétfőn református istentisztelet volt.