A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tököli Országos Bv. Intézet

2025 júniusában a tanévzáró ünnepség különleges jelentőséggel bírt a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet életében. A 2024/2025-ös tanév során közel 500 fogvatartott folytatta általános iskolai, gimnáziumi tanulmányait, illetve vett részt szakképzésben
Június 19-én különleges eseménynak adott otthont a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. A hitélet erőítése érdekében találkoztak egymással a vallásukat a büntetés-végrehajtásban is gyakorló fogvatartottak. A zenés előadások rendkívül színvonalasak voltak. Erősítették a büntetés-végrehajtásban dolgozó kollégáknak azon meggyőződését, hogy szükséges és érdemes a fogvatartottak szabadidős foglalkozásait folyamatosan fejleszteni, szinten tartani a reintegráció érdekében, hiszen nagyon sok tehetséges fogvatartott van a büntetésük letöltésére kijelölt intézetekben.
A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet falai között újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a fogvatartottak reintegrációját célzó képzési program. A 2024 és 2026 között zajló szobafestő, mázoló, tapétázó szakképzés keretében 18 fogvatartott tett sikeres ágazati alapvizsgát 2025. június 12-én, melynek során mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatokat eredményesen teljesítették.
A közelmúltban sikeresen lezárult a kőműves-burkoló szakmai vizsga a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet falain belül. A különleges helyszín ellenére a vizsga minden szempontból megfelelt a hivatalos követelményeknek, és fontos mérföldkőnek számít a fogvatartottak társadalomba való visszavezetésében.
A Német Evangéliumi Börtönmissziós csoport tett látogatást a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, hogy lelki támogatást nyújtson a fogvatartottaknak. A látogatás célja, hogy Isten szeretetét és a megújulás lehetőségét közvetítsék azok felé, akik életük nehéz szakaszában keresnek reményt.
A közösségi együttműködés és felelősségvállalás szép példájaként temető takarítást végeztek a tököli fogvatartottak a településen.
A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 2025. április 16-án ünnepelte a költészet napját. Erre az alkalomra különleges műsorral készültek a nagykorú fogvatartottak, akik előadásukat az intézet kápolnájában adták elő.
A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kápolnájában került megrendezésre a már hagyománnyá vált húsvéti istentisztelet.
Resztoratív munkával segítették a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai Tököl város március 15-i rendezvénye helyszínének előkészületeit.
A Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében a rehabilitáció és az önreflexió kulcsfontosságú szerepet kapnak, különösen igaz ez a bűncselekmények áldozatainak napján, február 22-én.